A világ legdrágább koktélja költséges

Kilencezer font sterling fejében épp a minap adták el Londonban a világ legdrágább koktélját – írja a The Daily Meal. Az italt az amerikai modell és énekesnő, Grace Jones után nevezték el.

Jogos, ha a világ legdrágább koktéljának kortyolgatása közben a folyékony aranyra asszociálunk, elvégre az amerikai énekes- és színésznő, Grace Jones után elnevezett, Gigi’s nevű italt nemrég 8888 angol fontért (kb. hárommillió-ötszáznegyvenötezer forint) értékesítették a brit fővárosban. Ja, és az egyik összetevője tényleg arany. A koktél nem a vékony pénztárcájúakat célozza meg: áráért egy 10 éjszakás, ausztráliai luxusutazást, vagy akár egy vadonatúj Mitsubishi Mirage-t is megengedhetnénk magunknak.

De mi most már képzeletben a fényűző elegybe fektettük a pénzünket, úgyhogy lássuk, miből élünk. Egy méretes pezsgős flőtében (pohár) egy ritka, pompás évjáratú pezsgő, illetve egy fehér holló gyanánt ritka armagnac (francia brandy) keverékét kapjuk a kezünkhöz, melynek felszínét leheletvékony aranyfüstlemez koronázza meg. A tartalmazott italok név szerint egy 1990-es, kiváló évjáratú Cristal pezsgő, valamint egy 1888-as Samalens Vieille Relique Vintage Bas Armagnac.


A koktélt  külön a londoni Mayfairben kialakított, Gigi’s nevű étterem megnyitása alkalmából alkották meg, az étlapon azonban nem szerepel, hiszen csupán előzetes megrendelés esetén készítik el számunkra a specialitást. Elkerülendő a visszautasított hitelkártya-tranzakciók okozta kellemetlenségeket, a Gigi’s étterem „arra kéri a vendégeket”, hogy előre fizessék ki az innivalót.

“A Gigi’s nem az a koktél, amelyet az étterem tábláján is feltüntetünk – ha a vendég az ár felől érdeklődik, akkor már úgyis biztos, hogy nem tudja kifizetni” – világított rá Cesare Papagna, az étterem vezetője.

Fordította/szerkesztette: Zamaróczy Ádám

Forrás: Élelmiszer Online


Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.