A világ szeme egy magyar séfen!

A budapesti Sushi Sei étterem séfhelyettese az európai verseny után a tokiói döntőn már az egészt kontinenst képviseli a Washoku World Challenge versenyen.

Miután 2018. szeptember 13-án Párizsban Európa legjobbjának bizonyult Kurkó Zsolt, a magyar séf, ezúttal már a világelsőség a cél a szerény, de ambiciózus szakember számára. Tokióban, január 28-29-én kétnapos versenyen méri össze a tudását a többi kontinens válogató versenyeinek győzteseivel. Kurkó Zsolt, miután a Le Cordon Bleu-ben tartott kontinensviadal után hatalmas dícséretet kapott a japán zsűritől, hiszen gyakorlatilag tökéletesnek minősítették a versenymunkáját, igen bizakodóan készül a Japánban zajló döntőre is:

“Egyszer már jártam Japánban, de hatalmas lehetőség, hogy ismét eljuthatok oda, és a szakma legjobbjaival találkozhatok. Természetesen nagy célokkal kelek útra.” A verseny ezúttal is egy szakszemináriummal kezdődik majd a nulladik napon (január 27-én), amit közös alapanyag-beszerzés követ. Ezutáni napokon következik a két különböző versenyétel elkészítése: egy téli ‘nimonovan’ leves meghatározott összetevőkkel, illetve a második napon egy minimum 5 különböző, színes étvágygerjesztő falatot tartalmazó szabadon választott étel, különleges, szögletes, úgy nevezett ‘fushidaka’ edényben tálalva a szezon szelleméhez igazodva. A bírák az ételek végső kóstolásán túl legalább olyan erős figyelmet szentelnek az elkészítésnek is: a versenyző technikai tudásának, higiénikus munkavégzésének, japán gasztronómiai ismereteinek és persze kreativitásának. Akár a főzés során is tehetnek fel kérdéseket, vagy kóstolhatnak különböző fázisokban a készülő munkákból.

A verseny eredményhirdetésére a tervek szerint január 29-én délután kerül sor, budapesti idő szerint reggel 8-9h között. 

A japán gasztronómia egyik legfontosabb világversenye a Washoku World Challenge, melynek alapvető célja, hogy a világ különböző pontjain japán gasztronómiával foglalkozó séfek számára kínáljon szakmai továbbképzést és megmérettetési lehetőséget. A különleges verseny mögött a Japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium áll. A versenyt idén már hatodszor rendezik meg, a 10 éves működő, óbudaoi Sushi Sei étterem harmadszor vesz részt rajta.

 


Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.
Nem lesz idén akácméz?

Nem lesz idén akácméz? 

Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.
Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.