Az új szabályozás értelmében a városok és települések saját hatáskörben dönthetnek az alkoholárusítás korlátozásáról a közegészség, a közrend, a kulturális örökség és a környezet védelme érdekében.
A rendelkezés ugyanakkor nem vonatkozik a vendéglátóhelyekre, így a bárok és éttermek továbbra is árusíthatnak alkoholt.
Tonči Glavina turisztikai miniszter szerint a cél az, hogy a turizmus és a helyi közösségek érdekei egyensúlyba kerüljenek. Mint fogalmazott, a helyi lakosok olyan környezetben szeretnének élni, ahol a turizmus nem uralja teljesen a városok és régiók mindennapjait, számolt be a német Spiegel.
Több népszerű adriai úti cél már jelezte is, hogy élni kíván az új lehetőséggel.
Fotó: DepositPhotos.com
Splitben a tervek szerint este 21 óra és reggel 6 óra között tiltanák meg az alkohol kiskereskedelmi értékesítését, és hasonló korlátozás bevezetését tervezi Hvar szigete és Zadar városa is. Zágráb vezetése egyelőre vizsgálja a lehetőséget.
A döntés hátterében az áll, hogy az utóbbi években egyre több panasz érkezett a helyi lakosság részéről a túlzott alkoholfogyasztással összefüggő viselkedés miatt. A helyi médiában és a közösségi felületeken rendszeresen jelentek meg olyan felvételek, amelyeken turisták közterületen italoznak, hangoskodnak vagy más módon zavarják az ott élők nyugalmát.