Best of Őrség

A szentgotthárdi Andante étterem elékészítette a toplistáját a legjobb 10 ételnek, melyek az Őrség tájegységének a jellemzői - adta hírül az alon.hu. És bár a nyertes egyértelmű, a lista böngészése még olvasva is étvágygerjesztő.

10. Rántott leves kaporral

Laza rántást készítünk. Ha kissé lehűlt, egy marék apróra vágott kaprot teszünk bele. Hideg vízzel felengedjük, sózzuk. Forrás után pár kanál búzadarát szórunk bele, ha összefőtt, tejfölt is adhatunk hozzá.

9. Hajdinamálé

Két csésze hajdinalisztet, egy kávéskanálnyi sót, két evőkanálnyi cukrot és két csésze aludttejet jól összekeverünk. A híg pépet jól kizsírozott tepsibe töltjük, tetejét zsírral és tejföllel megöntözzük. Forró sütőben fél óra alatt pirosra sül.

8. Vargányaleves

A jól megmosott szárított vargányát puhára főzzük, sózzuk, egy gyenge rántással összeforraljuk. Apróra kockázott krumplit teszünk bele.

7. Őrségi gánica

Három nagy krumplit meghámozunk, felkockázunk, és erősen sós vízben megfőzünk. Összetörjük, majd elkeverjük a saját levével. Felkockázunk és zsírjára sütünk kb. 15 dkg füstölt szalonnát. 35 dkg lisztet zsír nélkül, enyhén lepirítunk. A lepirított lisztet hozzáadjuk a sült szalonnához, majd a pürés krumplival masszává dolgozzuk. Kizsírozott tepsibe szaggatjuk, sütőben átforrósítjuk és frissen, forrón tálaljuk. Köretként is adhatjuk.

6. Fenyőalja gomba, egészben sütve

Az alaposan megmosott, leforrázott, majd szárazra csöpögtetett fenyőalja gombákat egy zsírral jól kikent tepsibe tesszük, a tetejükkel lefelé, szorosan egymás mellé. A gombák közepébe egy kis tejfölt teszünk és megsózzuk. Forró sütőbe tesszük, mire elsül a tejföl, a gomba is megpuhul. Petrezselymes burgonyával tálaljuk.

5. Répás béles

A tarlórépát lehámozzuk, apróra szeleteljük, sózzuk, pihenni hagyjuk. Sós vízzel a rétestésztánál keményebb tésztát gyúrunk, sodrófával vékonyra nyújtjuk. A répát kifacsarjuk, kevés zsíron megpároljuk, enyhén cukrozzuk. Egyenletesen a tésztára terítjük. Hájas tésztához hasonlóan összehajtogatjuk, majd sodrófával ismét kinyújtjuk. Kizsírozott tepsiben pirosra sütjük, majd kockára vágjuk. Lábasba tesszük, vajat és tejfölt teszünk hozzá, majd forralt tejjel leöntjük, hogy ellepje. Lefedjük, ha megpuhult, ízlés szerint cukrozzuk.

4. Paprikás vargánya

A szárított vargányagombát megmossuk, leforrázzuk. Apróra vágott vöröshagymát zsíron üvegesre pirítunk. Beletesszük a lecsepegtetett vargányát, megszórjuk pirospaprikával, kevés vizet öntünk alá. Sütés közben egy-két felkockázott krumplit teszünk bele. Amikor a krumpli is átsült, kevés liszttel forgassuk át, adjunk hozzá egy pohár tejfölt. Köretként galuska megy hozzá.

3. Vasi pecsenye, az eredeti

A legalább fél kilónyi, kicsontozott sertéstarját négy szeletre vágjuk, enyhén kiverjük, és egy éjszakára sós, borsos, fokhagymás tejbe pácoljuk. A húst pirospaprikás lisztbe forgatjuk, bő zsírban mindkét oldalát pirosra sütjük. Dödöllével vagy hagymás tört krumplival kínáljuk.

2. Tökös-mákos rétes

Fél kiló főző- vagy sütőtököt meghámozunk, vékonyra darálunk, kissé sózzuk, majd kicsavarjuk. Harmad kiló mákot ledarálunk, ugyanannyi porcukorral elkeverjük. Rétestésztát készítünk, kihúzzuk, zsírral lekenjük. A tésztát egyenletesen megszórjuk a mákkal és ízlés szerint mazsolával, a felére tesszük a tököt. A rétest felcsavarjuk, olvasztott zsírral és tojással elkevert tejföllel bekenjük. Közepesen meleg sütőben megsütjük. Szeleteljük, forrón tálaljuk.

1. És a vitathatatlanul legismertebb őrségi étel: a dödölle

A krumplit kockákra vágjuk, sós vízben megfőzzük, majd pürésítjük. Lassú tűzön lisztet adunk hozzá, egészen addig amíg bírjuk keverni. Ha kész van, húzzuk le a tűzről. Egy serpenyőbe tegyünk pár kanálnyi zsírt. Apróra vágott hagymát pirítsunk üvegesre, majd egy evőkanállal szaggassunk bele kis gombócokat a krumplipüréből. Tipp: a kanalat mártsuk zsírba, hogy a gombócok ne ragadnak össze. A gombócokat forgassuk bele a hagymába, hogy az ráragadjon az oldalukra. Tegyük tepsibe és forró sütőben süssük ropogósra. Mindig frissen, forrón tálaljuk! Önálló fogásként tejföllel kínáljuk, de köretként is kitűnő, például pörköltekhez.

(forrás: alon.hu)


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.