Bocuse d'Or: csütörtökön startol a magyar csapat

Az első nap hatalmas sikerrel zárult. Csütörtökön pedig nagy napra ébredünk: eldől, kik lesznek Európa legjobbjai a világ legrangosabb szakácsversenyén, illetve melyik az a tíz csapat, amelyik ott lesz Lyonban, a világdöntőben, 2023 januárjában.

Mi volt szerdán? Mi várható csütörtökön?

Javában zajlik a Sirha Budapest, és szerdán lebonyolították a Bocuse d’Or Europe első versenynapját, amikor 8 csapat versenyzett, holnap újabb 9 csapat száll majd ringbe. 

Lengyelország, Észtország, Dánia, Franciaország, Szlovákia, Svájc, Izland és Belgium. Az első nap ezek az európai országok mutatták meg, mit készítettek többek között az őzből, a kacsamájból, a túróból, a tejfölből és a burgonyából a világ legrangosabb szakácsversenyének európai válogatóján. A versenyzónában a szokott látvány fogadta a látogatókat: szinte minden négyzetméterre jutott egy hazai vagy nemzetközi szakmai kiválóság.

 

A zsűri tiszteletbeli elnöke Ana Roš, a két Michelin csillagos Hiša Franko tulajdonos-séfje. A szlovén séfnő nemcsak azért inspiráló, mert 2017-ben a világ legjobb női séfjének választották és 2020-ban étterme rögtön két Michelin-csillagot kapott, hanem azért is, mert tulajdonképpen ő tette fel Szlovéniát a világ gasztrotérképére. Jelenléte pedig azért is fontos, mert a következő szezonban végre Szlovénia is debütál a Bocuse d’Oron. 

A zsűri elnöke a norvég Christian André Pettersen, aki európai gőzelme után 2019-ben és 2021-ben is a bronz szobrot vehette át a Bocuse d’Or lyoni döntőjében.

A zsűri harmadik elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. 

A konyhai zsűriben olyan hazai kiválóságot kaptak helyet, mint Barna Ádám, Vomberg Frigyes, Volenter István, Erdei János, Segal Viktor. Ugyancsak a konyhai zsűrit erősíti a Brazíliából érkezett Giovanna Grossi, az olasz Nicola Portinari, Az Egyesült Államok-beli Nappából érkező Philip Tessier, a dán Ronni Vexøe Mortensen és az izlandi Viktor Örn Andrésson. A konyhai zsűri élén Rácz Jenő, Alain Le Cossec és Joseph Viola áll. A kóstoló zsűri tagjait a résztvevő országok csapatai delegálják. Magyarországot a Michelin csillagos Szulló Szabina képviseli.

A versenyhelyszín szomszédságában található a magyar stand, amely a kiállítás egyik legnépszerűbb attrakciója. A standnál emblematikus magyar hideg- és melegételekkel, egyedülálló alapanyagokkal és persze borokkal ismerkedhet a nemzetközi nagyközönség. 

A magyar csapat csütörtök reggel 9 órakor órakor rajtol. A vegetáriánus tányértémát 14:00-kor, a hústálat 14:35-kor tálalja a zsűri részére. 

A verseny élő közvetítése az alábbi linken érhető el:

https://www.bocusedor.com/fr/streaming

 

 

 

 

Forrás: Bocuse d'Or / Turizmus Online


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.