Bor, bringa, Balaton

Különleges élmény vár azokra, akik május 6-án ellátogatnak a festői szépségű Nivegy-völgybe: izgalmas e-bike túrával várják az érdeklődőket, ahol a környék látnivalói mellett a helyi borászatokat is felfedezhetik.

A túra állomásai a borospincéknél lesznek, ahol a borászok bemutatják a dűlőket, mesélnek a borkészítésről, és persze kis kóstolót is mutatnak a Nivegy-völgyi eredetvédett borokból.

Kerékpárút eddig is volt a Balaton körül, és bortúrákat is szerveznek rendszeresen, de ezek ötvözésében vannak még lehetőségek. A szervezők ezt felismerve találták ki azt az útvonalat, amit az első közös túrán bemutatnak.

 

A május 6-i e-bike túrával egyidőben egy térképet is megjelentetnek, ami megmutatja a környék természeti és kulturális értékeit, valamint a helyi borászatokat. Akik most nem tudnak csatlakozni, azok ennek segítségével a jövőben akár saját túrát is könnyedén tervezhetnek. „Sok kezdeményezés van a Nivegy-völgyben, ami arra irányul, hogy megmutassuk a környezetünk és a boraink sokszínűségét. Az e-bike is olyan innovatív, mint a mi összefogásunk, és bízunk benne, hogy mások is annyira fogják szeretni ezt az ötletet, mint mi, és sokan velünk tartanak", mondta Dobosi Győző, a Dobosi Birtokközpont vezetője, a túra ötletgazdája.

A túra útvonala: 1. Indulás a Dobosi Birtokközponttól 2. Balázs-hegy (templomrom) 3. Óbudavári Liget, Végh Testvérek Borálda (kóstoló) 4. Balatoncsicsó, Szabó és Fia Borpince (kóstoló) 5. Tagyon-hegy, Martinus Borterasz (kóstoló) 6. Agyaglik-dűlőn keresztül az utolsó állomás, Kisspince Szentantalfán (kóstoló) 7. Végállomás: Dobosi Birtokközpont (kóstoló)

A túra tervezett időtartama 5 – 5,5 óra, és azok is teljesíteni tudják, akik nem gyakorlott kerékpártúrázók. 

Forrás: Turizmus Online


Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között 

Most került be először, és rögtön 96 ponttal értékelte a St. Andrea Szőlőbirtok egyik csúcsborát az osztrák Falstaff magazin.
Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől

Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől 

Évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Kisfaludy-ház a balatoni vendéglátás területén, most mégis bezárt.
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.