Brutális méretű szőlőlopás a Balaton-felvidéken

Gyukli Krisztián borász birtokáról egy tonnányi, különleges ízhatású bort eredményező, töppedt olaszrizling szőlőt loptak el, amelyet eredetileg a normál szüreti idő után két hónappal később terveztek betakarítani. A gondosan nevelt és hálóval védett szőlőfürtök a hét elején tűntek el, és a borászok szerint az eltulajdonításukat alaposan megtervezték.

Gyukli elmondása szerint minden héten kijártak ellenőrizni a fürtöket és múlt héten döntöttek úgy, hogy elérkezett a szüret ideje.

„Minden héten kijöttünk édesapámmal, kontrolláltuk az ültetvény és a szőlőfürtök egészségi állapotát. Mivel nagyon szépnek találtuk már a szőlőt, eldöntöttük, hogy hétfőn leszüreteljük” – nyilatkozta Gyukli Krisztián az atv-nek.

Azonban a védőháló eltávolítása közben arra lettek figyelmesek, hogy a fürtöknek nyoma veszett, valaki az elmúlt napokban elvitte az egész termést. A borász megdöbbenésének adott hangot, hozzátéve, hogy három évvel ezelőtt is hasonló helyzetbe kerültek, bár akkor csak a termés egy részét lopták el.


Fotó: Gyukli Pince Facebook oldala

A borászokat többmilliós kár érte. Sajnos nem tudni, miként tűnhettek el a fürtök, de abban biztosak, hogy a tonnányi mennyiség ellopását alaposan és előre kitervelten hajtották végre a tolvajok. A borász úgy véli, hogy a lopást szakember készíthette elő, mivel ekkora mennyiségű szőlőt csak az szerez meg, aki maga is jártas a szőlő- és borkészítés terén. Az eset rávilágít arra, hogy a szőlőbirtokok védelme egyre nagyobb kihívást jelent a Balaton-felvidéken.

„Egész évben dolgoztunk ezen, és most mindennek nyoma veszett. A tolvajok profi módon jártak el, nincsenek autónyomok, cipőnyomok, vagy ujjlenyomatok, így a rendőrségi nyomozás is nehezített helyzetben van”

– számolt be a borász, aki azonnal feljelentést tett, de nem táplál sok reményt a tettesek kézre

kerítésére.

 

A Gyukli Pincészet a balatonfüredi borászatuk közelében található 5 hektárnyi ültetvényeinken 100 százalék ökológiai szőlőművelést folytat, és a Balaton-felvidék egyik elismert családi borászata. Főleg olaszrizling és más karakteres helyi fajtákat termelnek, chardonnay és a szürkebarát, de kínálatukban megtalálható a könnyű nyári illatos szomjoltó gyöngyözőbor, a termőhelyet bemutató tartalmas fehérbor vagy akár a barrique hordóban érlelt komplex vörösbor is.

Nagy hangsúlyt fektetnek a természetközeli, fenntartható borászkodásra. Gyukli Krisztián, a borászat vezetője és egyben borásza, régóta foglalkozik környezetbarát technológiák alkalmazásával, és a biodinamikus gazdálkodás elvei szerint dolgoznak.

 

 


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.