Budapest legújabb borétterme az N28

Budapest legújabb borétterme a Pesti Broadway szomszédságában található, ez az N28 Wine and Kitchen.

Legfőképp kuriózum bortételeket kínálnak, ami nem is csoda, hisz a tulajdonosok közül többen borászattal is foglalkoznak. A Barta és a Szentesi nevek ismertek a borszerető közönség körében. Barta Károly Mádon készít tokaji borokat főborászával, Ujvári Viviennel. Szentesi József pedig arról vált ismertté, hogy évekkel korábban ősi magyar fajták megmentését tűzte borászata zászlajára, hogy munkája végre beérjen és mára Michelin csillagos éttermek is tartsák ritkaság számba menő borait. Barátjukkal, Házkötő Györggyel közösen Budapestnek egy olyan szegletébe álmodták meg a főváros legújabb boréttermét, ahol az emberek általában nem sietnek. Az Andrássy út hangulata, talán a színházak közelsége segít egy kicsit lelassulni. 

 

Az N28 alapítói miután ezer szállal kötődnek a borhoz úgy döntöttek, míg máshol elsősorban az ételekhez párosítják a borokat, náluk ez éppen fordítva lesz. A kínálatban csakis olyan különleges borok, pezsgők szerepelnek, amelyekből kis tétel készül és amelyeket tényleg csak az igazán beavatottak ismernek és értékelnek. Ezekhez az italokhoz keresték meg azokat az ízeket, amelyek egyszerűségükben, letisztultságukban, a maguk természetességével kísérik az étkezést.

Forrás: Turizmus Online


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.