Egy kávéfőzőben nyugszik az olasz kávéfőzők királya

A történet szerint Alfonso Bialetti fejében egy tó partján ruhákat mosó helyi nőket figyelve született meg a kávéfőző ötletete: a nők által használt, két vödörből és egy középső csőből álló eszköz adta az inspirációt.

Renato Bialetti, akinek apja, Alfonso Bialetti feltalálta a legendás Moka Expressz kávéfőzőt, 93 éves korában hunyt el kilenc évvel ezelőtt 2016, februárjában. Hamvait három gyermeke egy hatalmas, a híres kávéfőzőre emlékeztető urnában helyezte el.

Az egyedi urna még a legendás „Omino con i baffi” (az „Olasz bajuszos bácsi”) piktogramot is viselte, amely minden Moka Expressz-en megtalálható. Az 1950-es évek óta a cég szimbólumaként szolgáló rajzfilmfigura Bialetti karikatúrája, amelyet a versenytársaktól való megkülönböztetés céljából alkottak meg.

Bialetti – aki túlélte a porosz koncentrációs táborokat – az ötvenes években vette át az apja cégénel irányítását, olvasható az Olaszmamma blog közösségi oldalán. A kávékirály ekkor döntött úgy, jelentős összegeket fektet helyi és nemzetközi reklámokba.


Fotó: Depositphotos


Mint írják, ezzel forradalmasította a cég marketingstratégiáját és új alapokra helyezte a vállalkozás struktúráját, hogy az minél jobban megfeleljen az új gyártási igényeknek.

„A Bialetti csakhamar már napi 18 ezer darab Moka kávéfőzőt gyártott, ami éves szinten körülbelül 4 milliós termelést jelentett. Becslések szerint az ötvenes évektől napjainkig több mint 300 millió darab Moka készült.”

Bialetti Renato zseniális marketingstratégiájának köszönhetően a kávéfőző lassan világszerte elterjedt. Az 1980-as évek végén eladott vállalat büszkélkedhet azzal, hogy több mint 200 millió Moka Expressz kelt el világszerte, derül ki a CNN cikkéből.

Bialetti kotyogós kávéfőzőben elhelyezett hamvait egy kőhajítsányira helyezték el attók a helytől, ahol apja 1933-ban feltalálta a Moka Expresszt.

 


Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.