Falusi vendéglátásba kezd a Zsindelyes Pálinkafőzde

Családi beruházásban épült turisztikai komplexumot adtak át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatak határában pénteken.

A 600 millió forintból felépített, Zsindelyes Cottage-nak elnevezett épületegyüttes avatóünnepségén Nagy István agrárminiszter azt mondta, a cottage-ra nincsen még olyan magyar szó, amely azt a vidéki életérzést fejezné ki, amelyre egy 21. századi stresszes és nyüzsgő városban élő embernek szüksége lehet. A cottage egy nyugodt, kikapcsolódást biztosító hely, amely egyszerűségével, békességével és alapvető értékeivel igyekszik bemutatni a táj gasztronómiáját - fogalmazott Nagy István.

A Zsindelyes Cottage látogatói megismerhetik egyebek között a környék egyik leghíresebb termékét, az újfehértói fürtös meggyet, valamint a belőle készült - földrajzi eredetvédettséget és európai uniós oltalmat egyaránt élvező - meggypálinkát. Papp József, a beruházó Zsindelyes Tanya Kulturális Értékeinek Megóvásáért Alapítvány elnöke, az érpataki Zsindelyes Pálinkafőzdét és a Zsindelyes Kóstolóházat üzemeltető cég tulajdonosa elmondta, 2008-ban adták át a pálinkafőzde közelében megépült kóstolóházat, majd - az angol vidéki gazdaság, a cottage mintájára - létrehozták a helyben megtermelt alapanyagokat felhasználó gasztronómiára, a nyugodt környezetre és a közvetlen vendéglátásra épülő turisztikai komplexumot. A hét egységből álló cottage-ban a kóstolóház mellett kisebb és nagyobb rendezvényeket megtartására alkalmas fogadó, kápolna, négy faház és egy apartman, a pálinkafőzést bemutató terem, egy száztíz fás meggyliget, valamint egy mesterséges tó kapott helyet.

Az eseményen Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében a beruházó Papp és Kecskés családot méltatva azt hangsúlyozta, hatalmas erő és kreativitás kell ahhoz, hogy egy vállalkozó vagy gazdálkodó helyben fellelhető értékekre támaszkodva találja meg a lehetőségeket és a boldogulást, és ezen keresztül segítse egy térség felemelkedését.

Seszták Miklós, a Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos beszédében leszögezte: igenis lehet a "három aranykoronás" nyírségi homokon minőségi turisztikai kínálatot létrehozni.

A tizenegy alkalmazottat foglalkoztató komplexumban a tervek szerint esküvőket, családi rendezvényeket, céges összejöveteleket egyaránt tartanak majd.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Tojásválság az USA-ban

Tojásválság az USA-ban 

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának adatai alapján a tojás ára soha nem látott magasságokba emelkedett az elmúlt hónapokban.
Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait

Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait 

Idén bemutatják Budapest Bornegyedének gazdag hagyományait, művészeti értékeit és a pezsgő- és borkultúra új irányvonalait.
Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja

Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja 

Sok minden kiderült az egyik vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó cég megbízására  2024 őszén elkészült kutatásból.
Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.