Változnak a vendégek elvárásai a fenntartható éttermi higiénia terén

A világjárvány és a klímaválság hatására ma minden korábbinál szigorúbb elvárásaik vannak a vendégeknek az éttermi higiéniai és a fenntarthatóság terén is. A felmérések szerint 10-ből 6 embernek fontosabb lett a tisztaság a járvány óta, 90%-uk pedig a környezetbarát szemléletet is kulcsfontosságúnak tartja. Ezeknek a kívánalmaknak segít megfelelni a világ vezető higiéniai szolgáltatója, az Essity új, éttermeknek szóló tanácsadó szolgáltatása a Tork WorkflowTM. Mindezt Sipos Norbert séf, a Tork márkanagykövete mutatta be.

Egy 2022-es felmérésben az éttermi vendégek 90%-a mondta azt, hogy a fenntarthatóság fontos számára, és 57%-uk vélekedett úgy, hogy a vendéglátóipar jelentős hatást gyakorolhat a környezetre.

Az Essity saját kutatásából pedig az derült ki, hogy a COVID-19 járvány óta 10-ből 6 embernek magasabbak az elvárásaiaz éttermek és kávézók higiéniai színvonalával szemben – szigorúbb követelményeket csak a kórházakkal szemben fogalmaznak meg az emberek.

Azért, hogy segítsen megfelelni az elvárásoknak, az Essity professzionális márkája, a Tork új higiéniai tanácsadó szolgáltatást és termékeket fejlesztett kifejezetten vendéglátó egységek számára. A Tork WorkflowTM egy komplex szakértői tanácsadó szolgáltatás, amelynek segítéségével az éttermek úgy tudják biztosítani a higiénikus és fenntartható környezetet  a konyhától a vendégtéren át a mosdókig, hogy közben javítják operatív hatékonyságukat és csökkentik költségeiket. Mindez pedig egybevág a fogyasztói elvárásokkal is.

Hogy minden a helyére kerüljön a konyhában

„A tisztaság minden konyhában az egyik legfontosabb szempont, de egy-egy szennyeződés eltávolítása rosszul megszervezett munkafolyamatok esetén óhatatlanul kibillenti a ritmusból a konyhai dolgozókat. Márpedig felméréseink szerint az éttermi alkalmazottak 77%-a egyetért azzal, hogy a munkafolyamatok megszakítása negatívan befolyásolja a vendégélményt, és 4-ből 3 konyhai munkatárs elégedettebb lenne, ha rendezettebb munkahelyen dolgozhatna” – mondta el Nagy Géza, a Tork kereskedelmi igazgatója. – A Tork WorkflowTM tulajdonképpen egy tudásanyag, amely több mint 50 év fenntartható higiéniai menedzsmenti tapasztalata alapján kínál tippeket, útmutatókat, hogy hatékonyabbá tegye a konyhai higiéniai munkafolyamatokat, és növelje a konyhai személyzet elégedettségét éppúgy, mint a vendégekét.”

A Tork Workflow szolgáltatást Sipos Norbert, a szálkai Noresa Étterem és Panzió konyhafőnöke, a Tork márkanagykövete mutatta be a Tork sajtótájékoztatóján. A séf elmondta: „Franciaországban töltött éveim alatt sajátítottam el a konyhaművészetet, és onnan hoztam magammal a „mise en place” filozófiát, annyit tesz, mint a helyére tenni mindent. Átfogó szemlélet, amelynek fontos része a higiénia is, ami nem csak arról szól, hogy a pult tiszta legyen, hanem arról is, hogy a teljes személyzet számára rögzüljenek olyan mozdulatok és higiéniai gyakorlatok, melyekkel mindenki azonos színvonalon és gyorsasággal végezheti el a munkáját. Ugyanilyen fontos odafigyelni a környezetük optimális kialakítására, beleértve a higiéniai eszközök jó megválasztását és kézre álló elhelyezését is. Attól tud egy konyha igazán jól működni, ha mindenki egy célért, szervezetten és higiénikusan dolgozik. Ebben segít a Tork WorkflowTM minden kollégának.”

Csodakendő a konyhai dolgozóknak. A Tork új termékei is ó illeszkednek ebben a filozófiába, és nagyban megkönnyíthetik az éttermi dolgozók munkáját. Ilyen termék az új Tork 2az1ben súroló- és tisztítókendő. Az elterjedt vendéglátóipari tisztítókendők gyakran nem alkalmasak a letapadt, makacs szennyeződések eltávolítására. Ezzel szemben a 2az1ben súroló- és tisztítókendő egyszerre biztosítja a mosogatószivacsok érdességét és a hagyományos Tork tisztítókendők nedvszívó képességét. A személyzet így egyetlen, egyszerűen használható terméket használva tud elbánni a legmakacsabb konyhai és éttermi szennyeződésekkel is. Ráadásul könnyű vele megtisztítani a nehezen elérhető helyeket is, akár 10-szer kiöblíthető és újra felhasználható, és nem karcol.

Fókuszban a fenntarthatóság: főszerephez juthat a fenntarthatóbb higiéniai rendszer

„Naponta tapasztalom, hogy a vendégek számára egyre fontosabb a környezetvédelem kérdése. Egy étterem számos területen tehet a fenntarthatóságért: helyi és szezonális alapanyagokat szerez be, igyekszik csökkenteni a keletkező hulladék mennyiségét és energiatakarékos konyhai eszközöket használ. Rengeteg múlik azonban a higiénián is, és a Tork ezen a téren is jó partner” – mutatott rá Sipos Norbert séf.

„A Tork számos területen igyekszik hozzájárulni ökolábnyomának mérsékléséhez, ennek jegyében az idei évtől szén-dioxid-semleges tanúsítvánnyal rendelkező adagolókat kínálunk – tette hozzá Nagy Géza. – A 27-féle karbonsemleges adagolónk gyártásához igazoltan megújuló villamos energiát használunk, a fennmaradó kibocsátást pedig úgy kompenzáljuk, hogy a ClimatePartner által tanúsított éghajlatvédelmi projektekbe invesztálunk, amelyek tiszta ivóvizet biztosítanak Kambodzsában, energiatakarékos tűzhelyeket Indiában, illetve támogatják az indonéziai erdők védelmét.”

 

Nemzetközi „zöld” díjas megoldások a hazai éttermekben is

A Tork anyacége, az Essity idén ismét platina minősítést kapott az EcoVadis fenntarthatósági minősítő cégtől, amelynek vizsgálatában a vállalatok felső 1 százalékában szerepel. A környezetvédelem már a tervezés során fontos szempont a vállalatnál. Az olyan rendszerek, mint a Tork SmartOne® vagy a Tork Reflex® a fogyasztás akár 40%-os csökkentését is lehetővé teszik kialakításuknál fogva.

Fontos a cég számára körforgásos gazdaság is. Az Essity legnagyobb franciaországi egysége, hondouville-i üzeme 2008 óta vezető szerepet tölt be az élelmiszer- és italcsomagolásokból származó papírrostok újrahasznosításában, a legutóbbi bővítés pedig 40%-kal növelte a gyár újrahasznosítási kapacitását. Ez lehetővé teszi a csomagolások szinte valamennyi anyagának újrahasznosítását, beleértve a műanyagot és az alumíniumot is. Az Essity a rostnyersanyagot a Tork papír termékek gyártásához használja fel.

A cég nemrég felavatta a világ első olyan professzionális papír higiéniai gyártósorát, amelynek nyersanyaga használt élelmiszer- és tejcsomagolás. A létesítmény évente 25 000 tonnát hasznosít újra, ami a Franciaországban összegyűjtött, válogatott és újrahasznosított élelmiszer- és italos kartondobozok 60%-ának felel meg.

 

Forrás: Tork


Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.
Kibővült a pályázható kocsmák köre

Kibővült a pályázható kocsmák köre 

1000-2000 fő közötti települések lezárt üzleti évvel még nem rendelkező italüzletei is igényelhetik a 3 milliós támogatást.
Megérdemelt helyre került az Év Menedzsere elismerés

Megérdemelt helyre került az Év Menedzsere elismerés 

Egy esemény két helyszínen – a díjazottak között a hazai gasztrovonal elismert képviselője ott volt.
Megvan az idei Év Fagylaltja

Megvan az idei Év Fagylaltja 

2025. május 24-én a hajdúszoboszlói Szent István parkban rendezték az Év fagylaltja verseny döntőjét.
Magyar drazsét díjaztak egy rangos európai versenyen

Magyar drazsét díjaztak egy rangos európai versenyen 

Magyar aranyérem az egyik legrangosabb nemzetközi csokoládé versenyen. És ugyanezen az édes viadalon egy ezüstérmet is odaítéltek a hazai pályázónak.
A spanyol sztárséf is főz a Gourmet Fesztiválon

A spanyol sztárséf is főz a Gourmet Fesztiválon 

A május 24-i, szombat esti hatkezes főzés során Dani García és Giorgio Cavicchiolo (Alelí) valamint Varjú Imre (Flava) séfek együtt főznek.
Határokon átívelő ízek – két séf, három azonos alapanyaggal

Határokon átívelő ízek – két séf, három azonos alapanyaggal 

Gasztropárbaj a Michelin-csillagok árnyékában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.