Furmint Február 2013

(MTI) - Országszerte több mint ötven étterem, borbár és szaküzlet várja a Furmint Február rendezvénysorozat keretében a furmintról szóló borkóstolókkal, különleges menüsorokkal, esetenként kedvezményekkel az érdeklődőket egész februárban.

    A negyedik alkalommal megrendezett Furmint Február kapcsán Soprontól Tokajig, Pécstől Budapestig rengeteg program szól erről az izgalmas, gyakorlatilag csak a Kárpát-medencében termelt szőlőfajtáról, amely ma elsősorban Tokajhoz és Somlóhoz kötődik, de korábban az egész országban elterjedt volt - mondta a Furmint Februárt szervező Vinoport.hu bormagazin főszerkesztője az MTI-nek.
    Tóth Adrienn hozzátette: szeretnék elérni, hogy a Márton-nap mellett egy másik olyan ünnepi időszak is rögzüljön a köztudatban, amely egy konkrét borhoz kötődik. Ennek érdekében február folyamán országszerte több tucatnyi borkereskedés kínálja kedvezményes áron furmintjait, szervez kóstolókat és nyereményjátékokat, számos étterem kínál konkrét furmintokra komponált menüket, és vesz fel a borlapjára furmintokat.
    A hónap csúcsrendezvénye idén is a Nagy Furmint Február kóstoló lesz február 7-én a Vajdahunyadvárban, ahol csaknem 70 termelő - többek között Árvay János Pincészete, Balassa István, Demeter Zoltán, Fekete Béla, a Garamvári Szőlőbirtok, a Gizella Pince, a Hímesudvar, a Kerkaborum, a Kikelet Pince, Kolonics Károly, a Kovács Nimród Winery, a Kreinbacher Birtok, a Pálffy Pince, a Sauska Tokaj, a Szepsy Pince, a Tokaj Nobilis és a Tokaj Oremus - prémium furmintjait lehet majd megízlelni.
    A rendezvényen a tokaji és somlói tételek mellett kóstolhatók lesznek majd balatoni, egri, pécsi és zalai furmintok is, a száraz és édes csendes borok mellett pedig lesz furmintból készített pezsgő, ecet és verjus is. A Nagy Furmint Február kóstolón mutatkozik be a nemrég újraindult salgótarjáni üveggyár furmintpohara is, amelynek formáját a szervezőkkel egyeztetve alakították ki.
    A programok egyre bővülő soráról a www.furmintfebruar.hu honlapon értesülhetnek az érdeklődők.

Forrás: MTI


Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.