Gyermekotthonokban a Zing hamburger

November közepétől egy hónapon át gyerekotthonokba viszik a kézműves hamburgereket a Zing munkatársai. Akciójukkal a segítségnyújtás mellett azt szeretnék elérni, hogy mások is kedvet kapjanak hozzájuk csatlakozni.

Az étteremlánc egyik tulajdonosa szerint közös felelősségünk, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel segítsünk a nem családban nevelkedő gyerekeknek, hiszen felnőttként ugyanabban a társadalomban élünk majd velük.

Budapesten és a nagyobb vidéki városokban évek óta hódít a hamburgerláz, a különböző éttermek, büfék, food truckok egymásra licitálnak újításokban, minőségben, alapanyagokban. Ám sokan vannak, akiknek egy ízletes burger elérhetetlen luxusnak számít.


Az idén negyedik születésnapját ünneplő Zing Burger, amely korábban is évente szervezett jótékonysági akciókat, idén úgy döntött, hogy útnak indul food truck-jaival, hogy november 15 és december 15 között gyermekotthonok lakóinak vigyék el a minőségi hamburgerezés élményét.

„Nagyon fontosnak tartjuk társadalmi szempontból is, hogy azok a gyerekek is boldog élményeket kapjanak, akik nem családban nevelkednek. Hiszünk abban, hogy minél többet adunk, annál több közös örömünk lesz, amikor ezek a gyerekek felnőnek” – mondta el Susánszky Ádám, a cég egyik tulajdonosa.


„Minden év végén igyekszünk segíteni, de eddig nemigen adtunk hírt róla, mert a segítségnyújtásra nem PR-fogásként tekintünk. Idén azért döntöttünk amellett, hogy nyilvánosságot adunk akciónknak, mert abban bízunk, hogy mások is kedvet kapnak majd csatlakozni, és jövőre még több gyermekotthon lakója tapasztalhatja meg a food truck élményt” – mondta el Csanda Eszter, a Zing másik tulajdonosa.

Forrás: Élelmiszer Szaklap


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.