Ha február, akkor Kávébár Bazár

Idén februárban ismét megnyitja kapuit a hazai kávékultúra legnagyobb eseménye, ahol a látogatók kóstolhatják a világ legjobb kávéit, részt vehetnek izgalmas programokon és megismerkedhetnek a legújabb trendekkel.

A világ legjobb termőterületeiről érkező különleges kávékból készülő espressók, filterkávék és különféle tejes italok várják az érdeklődőket 2025. február 15-16-án a Millenárison.

Több standon lehet majd prémium kávékapszulákat is kipróbálni és hazavinni, de a hazai pörkölők közül jó páran érkeznek szuperexkluzív, limitált premierkávékkal  – amelyeket szintén meg lehet majd.  Egyes standokon pedig olyan exkluzív kávégépek is felbukkannak, melyek ára a középkategóriás autókéval vetekszik.

 

„A Bazáron debütál a kávégépek Rolls-Royce-ának tartott holland Kees van der Westen, lesz élménypörkölés a közönség számára is, sőt, ultra-prémium Morning Machine kapszulás kávégépet is sorsolnak a színpadon.” – olvasható a mirelle.hu portál oldalán.

Mint írják, szakmai bajnokságok is színesítik a februári hétvégét, ugyanis két napon keresztül zajlik majd a Cup Taster Pro és Amatőr bajnokságm amelynek szakmai nyertest a júniusi, genfi World of Coffee expóra utaztatják a szervezők, míg az amatőr győztesek értékes pénz- és tárgynyereményekben részesülnek.

A két nap során számos kísérőprogram: versenyek, előadások, exkluzív kóstolók és mesterkurzusok zajlanak, valamint több meglepetéssel és újdonsággal is készülnek a szervezők a 15. születésnapra.

 


Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.
Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme

Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme 

A kazincbarcikai Borsod Burger étterem másfél évnyi működés után bezárja kapuit.
Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék

Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék 

A fiatal pék célja, hogy friss péksüteményeivel segítse a helyi közösséget, különösen azokat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.
NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon

NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben a megelőző évhez viszonyítva összességében 2,6 százalékkal növekedett.
Guinness-rekord: megsütötték Magyarország legtöbb szeletből álló Dobostortáját

Guinness-rekord: megsütötték Magyarország legtöbb szeletből álló Dobostortáját 

A kísérletre Dobos C. József cukrász halálának 100. évfordulójának tiszteletére került sor.
Nápolyi pizza a pesti Michelin-ajánlott olasz étteremtől

Nápolyi pizza a pesti Michelin-ajánlott olasz étteremtől 

Közös pizzázással támogatja a Virtuózok fiatal tehetségeit az Alelí Budapest étterem.
Végéhez közeledik a koreai influenszer budapesti gasztrotúrája

Végéhez közeledik a koreai influenszer budapesti gasztrotúrája 

A fináléban hat darab lángost fogyasztott el a korai mokpang influenszer.
Letisztult designnal Burger King-nyitás az Omszki-tónál

Letisztult designnal Burger King-nyitás az Omszki-tónál 

Budakalászon nyitotta meg 59. magyarországi egységét a gyorsétteremlánc.
Zöld lámpa a  szupermarketlánc első bolti kocsmájának

Zöld lámpa a szupermarketlánc első bolti kocsmájának 

A tervek szerint a kocsma a dundonaldi üzletben kap helyet, amely a Lidl reményei szerint új vásárlókat vonz majd az üzletbe.
Michelin-ajánlás Szatmár-Bereg egyik éttermének

Michelin-ajánlás Szatmár-Bereg egyik éttermének 

A két ikonikus piros tábla mellett a harmadik is ott „tündököl” a Stílusos Vidéki Éttermiségivel (SVÉT-tel) együtt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.