Ha tudsz főzni, bárhol csodát alkotsz!

Szeptember 15-én tartották az első Világevő Séfversenyt kötetlen baráti hangulatban, többek közt Michelin-csillagos, kiváló hazai séfek közreműködésével, a Király utcai GastroArt- Electrolux Élménykonyhában. A jó hangulat mellett az is fontos volt, hogy kiderüljön: főzni jó, bárhol – bármilyen körülmények között.

A rendezvény apropója szerint hazánk legkiválóbb mesterszakácsai konyhai csodaeszközök nélkül is asztalra képesek varázsolni látványos fine dining ételeket. Az állítás igaznak bizonyult.

A Világevő Séfversenyen a legfontosabb kitételként az szerepelt, hogy a séfek által megálmodott ételbe szerepelnie kellett egy kétéves mangalica darabjának. Emellett kiváló magyar alapanyagokból válogathatták össze a hazai sztárséfek a további hozzávalót, és saját hozott húsokat is felhasználhattak a tökéletes versenymű elkészítéséhez. Két óra állt rendelkezésükre, a szakértő zsűri az elkészült ételeket ízviláguk szerint pontozta, emellett számított a kreativitás, az anyagfelhasználás, a gazdaságosság valamint a tálalás.

A versenyző séfek:

Ádám Csaba, Olimpia, Budapest

Bicsár Attila, Alabárdos, Budapest

Bíró Lajos, Bock Bisztró, Budapest

Pataky Péter, IKON, Debrecen

Sárközi Ákos, Borkonyha, Budapest

Takács Lajos, Lacipecsenye, Budapest

Varju Viktor, Bock Bisztró, Budapest

Wolf András, Salon, Budapest

 A szakmai zsűri tagjai:

Csapody Balázs, Kistücsök

Harmath Csaba

Segal Viktor

Szulló Szabina (zsűrielnök) Onyx

 Az első Világevő Séfverseny végeredménye:

A zsűri két különdíjat is kiosztott: A legszebb tálalásért Wolf András (Salon) kapott tányérokat. A legjobb anyagfelhasználásért Bicsár Attila (Alabárdos) kapott elismerést.

 A legjobbak listája:

1. Sárközi Ákos (Borkonyha): Rakott borjúnyelv mangalicapörccel és idényzöldségekkel

2. Ádám Csaba (Olimpia): Borjúsült mangalicacsászárral, shisós krumplipürével, citromolajos pecsenyelével és yuzukrémmel.

3. Bíró Lajos (Bock bisztró): Paprikás csirke hamis szarvasgombával, mangalicaoldalas mócsinggal.

Forrás: Vendég & Hotel


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.