Badacsonyi borászok: a hazai bortrendekről

Újabban divatba jön akár hétköznap délben vagy este fogyasztott prosecco és egyéb buborékos borféleség, közte a gyöngyöző vagy habzóbor, és a kézműves, minőségi magyar pezsgő – hallottuk az április 5-ei borparádén, amikor Budapestre költözött a Badacsonyi borvidék, és annak kitűnő pincészetei, értékesítői.

Ahogy az egyik borász fogalmazott,

minden divat, ami buborékos.

Ehhez képest a majd negyven borászat közül kevesen szerepeltek pezsgővel, ami nem meglepő, hiszen a pezsgőkészítés egész más technológiát kíván.

Abban a borászok mind egyetértettek, hogy

csökkent Magyarországon az utóbbi időkben a bor-, és általában az alkoholfogyasztás.

Ma már szükség van kiegészítő programokra, szolgáltatásokra is a borkészítés mellett, ilyenek a kóstolók, borvacsorák, a pincészetekhez kapcsolódó panziók, vendégházak. 

 

Divatba jött a szezonális kínálat, és szinte kötelező a szereplés a különféle fesztiválokon és más boros eseményeken.

Erre azért is van szükség, mert nagyon széles a hazai választék, sok a kisebb-nagyobb pincészet, amelyek ezeken az eseményeken mutatják meg, mit tudnak. Palackjaik sokszor nem is elérhetők a szupermarketek polcain, hiszen nem termelnek annyit, hogy egy nagy lánc választékába beválogassák. Igaz,

a borászok többsége helyben is el tudja adni a termékeit, tehát ma még nem beszélhetünk jelentős keresletcsökkenésről, legalábbis ami a Badacsonyi borvidéket illeti.

Badacsonyi borvidék
Badacsonyi borvidék
Fotó: borkell.hu

A fiatal borfogyasztó korosztállyal kapcsolatban a megkérdezett borászok elmondták, hogy

az Aperol, a Negroni, a gin-tonicos koktélok, vagy éppen az alkoholmentes, illetve gyümölcsös sörök fogyasztása jellemző rájuk.

A rozé divatja leáldozóban van, komoly vörösbort pedig csak akkor isznak az emberek, ha az illik a menühöz, főleg a vacsorához.

Divatosabb lett a vörösnél a fehérbor, a karakteres, de inkább könnyebb, gyümölcsös, száraz fajta. Badacsony e tekintetben kiemelkedő régió.

Előre lépett a Rajnai rizling, és próbálják ismét népszerűvé tenni a Kéknyelűt, olyannyira, hogy a szőlősorok között, Badacsonyhegyen május végén egyedülálló Kéknyelű kóstolót tartanak.

A divattrendek követése mellett persze

nem szabad elfeledkezni a régi fajtákról, a hagyományokról sem.

A rendezvény kísérő mesterkurzusának ajánlásában olvasható, hogy „nem a divatos trendi borokat kívánjuk kóstoltatni, hanem az utóbbi évtizedekben háttérbe szorult, a régi nagy badacsonyi borokra emlékeztetőket, amelyek e 2400 éves történelmi borvidék kivételes adottságait, egyediségét mutatják fel.” 


CSR-akciózik a hazai cégcsoport a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akciózik a hazai cégcsoport a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.
Kibővült a pályázható kocsmák köre

Kibővült a pályázható kocsmák köre 

1000-2000 fő közötti települések lezárt üzleti évvel még nem rendelkező italüzletei is igényelhetik a 3 milliós támogatást.
Megérdemelt helyre került az Év Menedzsere elismerés

Megérdemelt helyre került az Év Menedzsere elismerés 

Egy esemény két helyszínen – a díjazottak között a hazai gasztrovonal elismert képviselője ott volt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.