Hazai éttermek is Európa legjobbjai között

Az Európa legjobb éttermeit listázó Opinionated About Dining (OAD) listájára is felfért pár hazai étterem – olvasható a Világevő blogon.

A honlapon minden évben megjelenő legjobbak listái nem zsűri, hanem „foodie-k”, azaz ínyencek értékelései és szavazatai alapján állnak össze. A szavazókat az alapján súlyozzák, hogy hány komoly helyen jártak már, így védik ki, hogy a kevésbé tájékozottak voksai eltérítsék a listát – mondta a blogot író Jókuti András a Népszavának. A gasztroblogger szerint a több kategóriákban készített toplisták előnye, hogy nem a luxus-, de nem is feltétlenül a divatos helyekre koncentrálnak, felkerülhetnek rájuk pékségek és pizzázók is. "Ez az egyre népszerűbb lista emberközelibb és használhatóbb, mint a híres The World's 50 Best, amely a hosszú degusztációs menüt kínáló, elit(ista) éttermeket gyűjti össze."

Jókuti András elárulta, az európai százas listán szereplő éttermek több mint felében járt már, és azok valóban magas színvonalúak. "A lista elején lévő svéd Frantzén és a dán Alchemist egészen fantasztikusak, ami azt mutatja, hogy hiteles is a toplista." Mivel nagy a merítés, az, hogy néhány hazai étterem szerepel a listákon vagy legalábbis megemlítik, "figyelemre méltó és izgalmas."

A legfőbb toplistára, Európa 100 legjobb étterme közé ugyan nem fért be magyar étterem, de a külön ajánlások között kettő, a Babel és a Costes is szerepel. A Bock bisztró az Európai Heritage listájára került majdnem be, a 105. helyen végzett. Az Európai Klasszikusok között 106. helyen rangsorolják az Onyxot. A minőségi bisztrókonyhák listáján, az Europe Gourmet Casual előkelő 30 helyét szerezte meg a Stand25, az 57-jét pedig a Borkonyha. Az olcsó étkezőhelyek közé nem jutott magyar szereplő.

Forrás: Népszava


Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.