Hazánkba is elérkezett a zöld Kit Kat

Számos európai ország után már nálunk is elérhető a japán fogyasztók egyik kedvenc csokoládéja, a Matcha teás zöld Kit Kat. A Nestlé újdonsága a Távol-Kelet népszerű ízeit kombinálja az ikonikus ropogós ízvilággal.

Japánban a Kit Kat szerelmesei már több mint 350 ízvariációval találkozhattak, jelenleg is 40 fajta „szerencsét hozó” csokoládé közül válaszhatnak. Pedig a Kit Kat nem tekint vissza nagy múltra Japánban, az első eperízű variáció 2000-ben jelent meg a polcokon, amit folyamatosan újabb és újabb innovációk követtek - többek között narancsos, ananászos, banános, hokkaido dinnyés, szaké, wasabi - és persze zöld tea ízű, utóbbiból hét különböző változat is gazdagítja a választékot. Érdekesség, hogy a helyi piacon az újdonságok rövid ideig kaphatók és néhány havonta váltják egymást.

A japán Kit Kat rajongók egyik legkedveltebb ízvariánsa, az Európában nemrég megjelent Matcha teás Kit Kat immár Magyarországon is kapható, a fogyasztók első körben az Aldi üzletekben találkozhatnak vele, de május folyamán már megtalálható lesz több nagyobb láncban is országszerte.


A Matcha porított zöld teából főzött hagyományos italt a kifinomult teaszertartás részeként már évszázadok óta fogyasztanak Japánban. A Matcha zöld teás Kit Kat bársonyos fehér csokoládéval készül, aminek köszönhetően zamata édes és aromás. Az európai piacra a helyi ízlésvilághoz legjobban igazodó változat kerül, amely UTZ tanúsítvánnyal rendelkező kakaóbab, valamint természetesen Japánból és Kínából származó valódi Matcha zöld tea por felhasználásával készül.

Az új termékbevezetés a rózsaszínű Kit Kat Ruby, azaz a rubin csokoládé 2018-as európai megjelenését követi, mellyel a Nestlé az új világtrendekre nyitott fogyasztók növekvő igényeit elégíti ki.

Forrás: Turizmus Online


Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.