Itt az árrésstop, ha ez nem lesz elég – jön az árstop

Amint azt Orbán Viktor kedd reggel egy Facebook-videóban, bejelentette:  „Az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése” érdekében korlátozza a kereskedők árrését a kormány. 

A legújabb KSH adatok szerint

5,6 százalékos volt az infláció februárban: ennyivel nőttek az árak tavaly februárhoz képest. Egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül az élelmiszerek 1,2 százalékkal drágultak havi összevetésben.

Az élelmiszer-infláció éves összevetésben 7,1 százalék volt – ennek, és néhány alapcikk (tej, olaj, liszt, tojás) különösen nagy áremelkedésének oka, hogy alacsony a bázis, hiszen korábban ársapka, majd kötelező akciózás szorította le az árakat.

Azoknál az élelmiszereknél, ahol a kormány szerint elszállt az árrés, úgy kell csökkenteni az árakat, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat. 


Fotó: Depositphotos

Itt a lista a harminc árrésstopos élelmiszerről

Március közepétől 30 alapvető élelmiszer esetében korlátozza a kereskedők árrését a kormány „az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezésére”. A miniszterelnök kedd reggeli bejelentése óta Tállai András, az Agrárminisztérium államtitkára tételesen fel is sorolta ezeket:

  1. Csirkemellfilé
  2. Csirkecomb
  3. Csirke far-hát
  4. Csirkeszárny
  5. Egész csirke
  6. Pulykamellfilé
  7. UHT-tej, 1,5% zsírt.
  8. UHT-tej, 2,8% zsírt.
  9. ESL-tej, 1,5% zsírt.
  10. ESL-tej, 2,8% zsírt.
  11. Étolaj
  12. Margarin
  13. Sertészsír
  14. Vaj
  15. Finomliszt
  16. Rétesliszt
  17. Késői burgonya
  18. Kristálycukor
  19. Sertéscomb
  20. Sertéskaraj
  21. Sertésoldalas
  22. Sertéstarja
  23. Tojás
  24. Tejföl
  25. Trappista
  26. Tehéntúró
  27. Natúr joghurt
  28. Gyümölcsjoghurt
  29. Fokhagyma
  30. Párizsi

Mindehhez hozzátették, a továbbiakban a nyomon követett termékek listája 100 kategóriára bővülhet, és olyan alapvető élelmiszerek is szerepelhetnek majd rajta, mint a hal, kávé, tea, rizs, tejszín, marhahús, zsemle és kakaópor. Mindezek mellett a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság is fokozott figyelemmel ellenőrzi az alapvető élelmiszerek, például a tejtermékek és tojás árképzését, hogy a verseny tisztaságát és a fogyasztók érdekeit biztosítsák.

Az NGM részéről az is elhangzott, hogy ha a jelenlegi, az árstopnál lényegesen megengedőbb és rugalmasabb árrésstop nem hozza meg a kívánt eredményt, akkor ismét bevezetik a hatósági árstopot, amely súlyosabban érintené a kereskedőket.

 


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.