Itt az első pesti macskakocsma, ahol cicák társaságában sörözhetsz

A Whiskers Cat Pub kézműves sörökkel, koktélokkal, na és persze elképesztően aranyos cicákkal vár a belváros szívében.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A macskás kávézó, mint jelenség, három évvel ezelőtt bukkant fel Budapesten, azóta már több hasonló hely is működik a városban. Az elsőként megnyílt Révay utcai Cat Café tulajdonosai most viszont úgy döntöttek, még egyet csavarnak a koncepción: alkoholos italokat nem áruló kávézójuk után egy kocsmát is összehoznak, ahol szintén a cicáké a főszerep.

A terv eredménye a Whiskers Cat Pub lett, ami szintén a lehető legközpontibb helyen, a Deák tértől és az Astoriától egyaránt néhány percre található Semmelweis utcában kapott helyet. És akkor tisztázzuk fontossági sorrendben a legfőbb kérdéseket, amelyek jó eséllyel mindenkiben felmerülnek a hír hallatán.

 

Telemegy a söröm macskaszőrrel?

Alapvetően nem, ugyanis a cicák a fő vendégtértől elválasztva, az emeleti részen kaptak helyet. Ezt egyfajta nyugis játszósaroknak rendezték be, ahol az ötletgazdák szándéka szerint lazíthatunk a mindennapi pörgés után.

Bár az italokat fel lehet vinni, de szigorúan csak kulturált viselkedés esetén, amire egy folyamatosan ott tartózkodó felügyelő figyel majd. Egyébként vannak magasan elhelyezett polcok, ahová leteheted a söröd, amíg macskát simogatsz.

Mi van, ha a részeg vendégek elkezdik csesztetni a macskákat?

Egyrészt ilyen esetekre ott a már említett felügyelő, másrészt a hely dolgozói arra is fenntartják a jogot, hogy ha nagyon kezd beindulni lent a buli és egy nagyobb társaság önt fel a garatra, teljesen lezárják az emeleti részt. Egyébként van egy olyan érzésünk, hogy hiába kocsma a hely, inkább a felnőttekkel együtt érkező kisgyerekeket kell majd gyakrabban megrendszabályozni. Ottjártunkkor legalábbis ez volt a helyzet.

A cicáknak van még egy lehetőségük az elvonulásra: az emeletről egy alagúton keresztül átsétálhatnak a bejárat feletti részre, ahová nem lehet utánuk menni. Viszont így is láthatóak, így az is megfigyelheti őket, aki adott esetben csak egy italra ül be, nem akar felmenni a játszószobába. Ráadásul ezt a bejárat feletti részt üveglap fedi, ezért rögtön az érkezéskor alulnézetből is a szemed elé tárulhat egy macska, ami hihetetlenül vicces látványt nyújt.

Mit kell tudni a cicákról?

Összesen négyen vannak, hárman menhelyről származnak, a negyedik viszont egy itthon igazi különlegességnek számító fajta: cornish rex. Pikachu névre hallgat, és különlegessége, hogy alapesetben göndör szőrrel rendelkezik. Bár ez most épp nem igaz, mivel a környezetváltozások hatására hajlamos ledobni a bundáját. Ezért jelenleg szinte kopasz, de így is nagyon barátságos és szerethető. Ha pedig minden jól megy, néhány hónapon belül újra megnő a göndör szőre.

A másik három macska is nagyon szelíd, engedik a simogatást, persze nem szabad túlzásba vinni a dolgot. A kulcs itt is az, hogy ne tárgyként tekintsünk rájuk, akik pusztán a mi szórakoztatásunkra vannak itt.

Gondolj bele, hogy nekik ez a lakhelyük és te jöttél hozzájuk látogatóba.

Ezzel a szemlélettel rögtön más lesz a bánásmódod, amit biztosan értékelnek majd. Persze a kisgyerekeknek ezt nehezebb elmagyarázni, de bízzunk benne, hogy sikerül.

Milyen a választék és az árak?

A sörök szerencsére kézművesek, persze egy ilyen különleges helytől el is várható, hogy ne Ászokot vagy Drehert tartsanak. A Rizmajer főzde csapolt söre 490 forintba kerül korsónként, ami a lokációt és a hozzáadott értéket tekintve abszolút rendben van. Pohárral vagy pikkolóval is kérhetsz, arányosan kevesebbért. Ha üvegeset vennél, az Etyeki Sörmanufaktúra és a Legenda főzde termékeiből választhatsz, összesen nyolcból. Van például belga búza, Bohém Pilzeni, Irish Stout, illetve gyümölcsös fajták is. Az egységár 890 forint.

A koktéllap ennél jóval hosszabb, és kissé fájdalmas szójátékokkal erősít rá a hely macskás jellegére. Néhány ízelítő: MEOWito, CATuila sunrise, CATmopolitan, Purrricane, Swimming Cat, CAT on the beach és még hosszan sorolhatnánk. Az árak 1290 és 1690 forint között mozognak. Ha inkább arra vágysz, tartanak borokat, illetve persze alkoholmentes üdítőket és limonádét is. Akad néhány ropogtatnivaló (ropi, nachos és sós mogyoró), sőt kávét is rendelhetsz.


Megszólalt a Hungast  – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva

Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva 

A cég a napokban azért került a figyelem középpontjába, mert sajtóértesülések szerint tulajdonosukat és egyik vezetőjüket előállította a nyomozóhatóság.
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.