Kanadában nyit éttermet Gordon Ramsay

Végre nem csak rossz hír érkezik a Ramsay Birodalomból, Montreal elővárosában, Outremont-ban nyitotta meg első kanadai érdekeltségét a brit sztárszakács.

A kanadai nagyvárosban immáron 75 esztendeje üzemelő Rotisserie Laurier BBQ viseli ezek után a Laurier Gordon Ramsay nevet.

Az étterem konyhafőnöke a helybeli születésű Guillermo Russo lesz, aki korábban a Toronto's Lucien Restaurant séfje volt. A Gordon Ramsay Holdings (GRH) tanácsadói szerepet vállalt a tradicionális étterem üzemeltetésében, és a hivatalos álláspont szerint csak a legszükségesebb változtatásokat fogják végrehajtani a menün és a koncepción. Nem kívánnak változtatni a személyzet összetételén sem, hiszen közöttük akad olyan is, aki nem kevesebb, mint húsz esztendeje áll itt alkalmazásban.

Az étteremdizájn megújításánál ügyeltek arra, hogy az új arculat tükrözze az évtizedes hagyományokat, nem volt cél a külső teljes megváltoztatása.

A GRH szóvivője szerint az eredeti tervekben Toronto szerepelt, mint lehetséges helyszín, de mint mondta, Gordon Ramsay montreali látogatása során talált rá az étteremre és ismerte fel, hogy ez a megfelelő helyszín. Tette ezt többek között azért, mert a montreali embereket ínyenceknek ismerte meg.

Tengerentúli lapértesülések szerint a brit sztárszakács Las Vegas felé is kacsintgat, előrehaladott tárgyalások folynak a világhírű Ceasar's Palace három éttermének szaktanácsadói támogatása témakörében.

Brit sajtóforrások szerint egyébként a Gordon Ramsay Holdings bejegyeztette a "Fat Cow" brandet, élelmiszer és ital, étterem, bár és vendéglátóipari szolgáltatások témakörében. A pletykák szerint egy Egyesült Királyság-beli grillétterem lánc terve áll a háttérben...


Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.