Kevesebb sör fogyott az első fél évben

Csökkent Magyarországon a sörfogyasztás az első fél évben, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke szerint elsősorban a hűvösebb időjárás miatt. 

Az első fél évben 2,4 százalékkal, 3051 ezer hektoliterre csökkent tavalyhoz képest az öt legnagyobb gyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) belföldön értékesített söreinek  mennyisége - mondta Kántor Sándor az MTI érdeklődésére.

Ebben az időszakban a sörfogyasztás szempontjából legerősebb két hónapból (május és a június) a májusi időjárás kifejezetten hűvösebb volt a megszokotthoz képest. Míg tavaly a második negyedévben 1985 ezer hektoliter sört értékesítettek, addig idén 1882 ezer hektolitert. 
Ugyanakkor megjegyezte, hogy a prémium és szuper prémium sörök forgalma 17 százalékkal nőtt, június végére elérte a teljes sörforgalom közel negyedét. Az ízesített alkoholmentes sörök népszerűsége is töretlen, az első fél évben forgalmuk 126 ezer hektolitert tett ki, ami a hidegebb időjárás ellenére, azonos az egy évvel korábbival - tette hozzá.

(forrás: MTI)


Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.