Kormányzati segítséget várnak a kisüzemi sörfőzdék

A multinacionális sörgyártók által kötött kereskedelmi szerződések elleni fellépésben és célzott pályázati források megnyitásában várnak segítséget a kormánytól a kisüzemi sörfőzdék – mondta a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke egy szakmai rendezvényen.

 

 

Gyenge Zsolt, a 17. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé keretében szervezett szakmai konferencia előtt kifejtette, komplex segítséget várnak a kormánytól. Egyrészt műszaki-technológiai fejlesztésekhez szeretnének kapni ahhoz hasonló segítséget, mint amilyet korábban a borászok és a pálinka előállítók kaptak. Ebből bővítenék, korszerűsítenék, az eddigi garázsműhelyekből ipari környezetbe telepítenék a termelő egységeket.

Hangsúlyozta, hogy a multinacionális sörgyártók piackorlátozó szerződései ellen is fel kell lépni, amelyek szerinte mind a magyar, mind az uniós jogszabályokkal szembemennek, és lehetetlenné teszik a kisüzemi főzdék termékeinek piacra jutását. A magyarországi főzdék közel 300 különböző fajta sört állítanak elő. Tavaly 57 ezer hektolitert gyártottak, piaci részesedésük 1 százalék alatti – ismertette a 43 kisüzemi sörfőzdét tömörítő érdekvédő szervezet elnöke, aki azt prognosztizálja, hogy idén elérik a sörpiacon belül az 1 százalékot.

Hozzátette: a kisüzemek hektoliterre vetítve több munkatársat foglalkoztatnak, mint egy multinacionális gyártó, átlagosan 10-16 embert foglalkoztatnak, így körülbelül ezer embernek ad munkát a 60-65 magyarországi főzde. A logisztikában további körülbelül ötszázan dolgoznak.


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.