Közétkeztetés: nouvelle cuisine?

A leveskockát, a cukrozott üdítőt és a szörpöt is a közétkeztetésben kerülendő élelmiszerek közé sorolta az országos tiszti főorvos új, augusztustól érvényes ajánlásában, e körbe tartoznak továbbá a túl zsírosnak ítélt tejfölök, húsok, illetve húskészítmények - adta hírül az MTI.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapján található dokumentum szerint a közétkeztetésben az étrend összeállításakor ügyelni kell arra, hogy az ételek jellege minden korcsoportnak megfelelő és változatos legyen. Például 14 éven aluliaknak csípős, erősen fűszeres vagy a nyálkahártyát erősen irritáló ételt nem lehet adni, s egymást követő kétszer tíz "élelmezési napon" belül egy ételsor csak egyszer fordulhat elő.

Paller Judit országos tiszti főorvos külön meghatározta a tejtermékekre, a sűrítésre és a zsiradék felhasználására, a magas zsírtartalmú nyersanyagokra, az ételek só- és cukortartalmára vonatkozó ajánlásait is.

A kerülendő élelmiszerek, élelmiszercsoportok körébe sorolta az ételport, a leveskockát, a sót tartalmazó ételízesítőt, a 30 százaléknál magasabb zsírtartalmú húst, illetve a 20 százalék feletti zsírtartalmú húskészítményt, a sertés- és baromfizsírt, a 12 százaléknál magasabb zsírtartalmú tejfölt, valamint az alkoholt tartalmazó élelmiszereket.

Az ajánlás szerint édességet önálló fő- vagy kisétkezésként a közétkeztetésben nem lehet adni, leszámítva a legalább egyharmad rész gyümölcsöt, tejet vagy tejterméket tartalmazó készítményeket.

Italként kizárólag ivóvíz, tej, illetve kakaó (további cukrozás nélkül), valamint "világosra főzött tea" adható. Kerülendőek a koffeintartalmú vagy energiaitalok, a szénsavas vagy cukrozott üdítők, szörpök, valamint a hozzáadott cukrot tartalmazó vagy ötven százalék alatti gyümölcstartalmú gyümölcslevek.

A tiszti főorvos közétkeztetési ajánlásai a közoktatási intézményekre, az egészségügyi intézményekre, a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatást nyújtó intézményekre vonatkoznak.

Paller Judit az ételek elkészítéséhez és felszolgálásához is tett ajánlásokat. Kitért arra: az élelmezésvezetőnek étlapot kell készítenie, amelyen egy adagra lebontva fel kell tüntetni az étkezések energia-, fehérje-, zsír-, szénhidrát-, cukor- és sótartalmát, s ezeket minden intézményben, a szülők által is jól látható helyen ki kell függeszteni.

A tiszti főorvos közétkeztetésre vonatkozó ajánlásainak érvényesülését a területileg illetékes megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve évente legalább egyszer ellenőrzi. A kibocsátott dokumentum alapján a közétkeztetést biztosító szolgáltatók önellenőrzéseket is kötelesek végezni - írja az MTI.

A Klubrádió műsorában Román Péter, az egyik legnagyobb közétkeztető cég vezérigazgatója elmondta, hogy az ajánlás egyik legnagyobb problémája, hogy jogilag nem lehet kötelező érvényű, ugyanakkor a szövegezése szerint nem lehet eltérni az abban foglaltaktól. A törekvéssel, és az ajánlás szellemiségével ugyan maximálisan egyetért, ugyanakkor súlyos konfliktushelyzetet okoz, hogy az előkészítés során ezúttal sem kérték ki a szakmai gasztronómiában érintett szervezetek véleményét.

Román Péter szerint számtalan szakmai hiányosságot, pontatlan megfogalmazást tartalmaz az ajánlás, egymásnak ellentmondó utalások vonatkoznak például az olaj és a zsír felhasználhatóságára. "Nem foglalkozik az anyag az életmóddal, kizárólag a közétkeztetők felelősségére és kárára akar rendelkezni" - mondta a vezérigazgató, aki hozzátette, hogy a levesporok és ételízesítők teljes körű tiltása sem életszerű.

Megítélése szerint szakmailag nem megfelelően előkészített ajánlás került kötelező bevezetésre.

"A rendelet 10 dekagrammban határozza meg egy 10 éves gyermeknek kiszolgálandó hús mennyiségét. A beszerzésnél ugyanakkor a legolcsóbb árat fogadják el. Nem tudom, akkor hol fér bele ebbe a 10 deka hús? Vagy mondják meg akkor az ajánlás készítői, hogy hol lehet olyan árú alapanyagot beszerezni, hogy a kötelezően előírt ajánlást forintértékben be lehessen tartani" - mondta Román Péter. (MTI / Klubrádió)

 


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.