Meglepő döntés egy budapesti kávézó esetén

Az Egyetem térhez közel, a mediterrán hangulatú Szerb utcában egy kis családi vállalkozás nagy elköteleződést tett a fenntarthatóság irányába. A tejfogyasztás és a specialty kávézók iránti növekvő érdeklődés pedig azt mutatja, hogy a kávékultúra dinamikusan változik és gazdagodik, ugyanakkor 10 évvel a specialty-kávéforradalom után még mindig sok a félreértés.

Nemrég készítettek ugyanis egy kutatást, amiben nemcsak a magyarok kávéfogyasztási szokásaira voltak kíváncsiak, hanem arra is, hogy milyen tejet isznak hozzá – ez utóbbi ugyanis elsőre nem tűnhet fontosnak, azonban a kávézás iránt rajongók számára kardinális kérdés.

Az, hogy ki miért (nem) issza tejjel a kávét, még abszolút szubjektív – van, aki az íze miatt, van, aki az állaga miatt, más egészségügyi vagy éppen elvi okokból.

 “A tejfogyasztás terén egyre nagyobb az érdeklődés a növényi alapú alternatívák iránt, mint például a mandula-, zab-, rizs- vagy szójaalapú italok, amik mögött olyan megfontolás is állhat, hogy szeretnénk egy fenntarthatóbb, környezetbarátabb alternatívát találni a tehéntejre.”

- magyarázza Viszneki Vivien, a Vivina's Cafe & Roastery egyik tulajdonosa, a “The Barista League” nemzetközi verseny korábbi győztese.


Fotó: Vivina’s Café & Roastery

Az kétségtelen, hogy a tehéntej ökológiai lábnyoma sokkal nagyobb, mint a növényi tejeké, de nem érdemes szemellenzősnek lenni, mert a növényi tejeken belül is nagy eltéréseket lehet tapasztalni.

„A növényi tejek ökológiai lábnyoma általában kisebb, mint a tehéntejé, különösen, ha figyelembe vesszük az állattenyésztéshez kapcsolódó környezeti terhelést, mint a nagy víz- és földhasználat, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátása. A zabtej és a borsótej ökológiai lábnyoma a legkisebb, mivel termesztésük viszonylag kevés vizet és energiát igényel, valamint sok esetben Európában történik a gyártás, így a szállításuk is rövidebb távra kell, hogy történjen. Ezzel szemben a rizstej, a mandulatej és a kókusztej ökológiai lábnyoma nagyobb, a termesztés magas vízigénye miatt, a szállítás vagy éppen a trópusi területeken jellemző erdőirtások miatt.” – mondja Viszneki Vivien.


Fotó: Vivina’s Café & Roastery

A Vivina’s Café & Roastery által készített felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók több mint harminc százaléka váltana növényi tejre, ha az olcsóbb lenne.

Ebből az adatból kiindulva a fenntarthatóság iránt elkötelezett kávézónál úgy döntöttek, hogy aki betér hozzájuk, az kedvenc kávéjához 0 forintért választhat növényi tejes opciót.

Viszont a kérdőív egyik meglepő eredménye, hogy a válaszadók 32 százaléka mondta azt, hogy legszívesebben zabtejjel issza a kávét, tehát a tehéntej messze elmarad a növényi alternatívától.


Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog

Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog 

A dél-koreai mokpang influenszer, aki napjainkban Budapesten hódít hatalmas étvágyával, úgy tűnik, legyőzőre talált néhány kolbász és hurka képében.
Magyar siker a Bocuse d'Or-on

Magyar siker a Bocuse d'Or-on 

Ismét bizonyított a magyar csapat a gasztronómiai világbajnokságon.
 Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas

Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas 

A tradíciók tisztelete és a kreativitás ötvözése áll Nagy Szabolcs séf konyhájának középpontjában.
Halleluja! – ilyen a szentév fagylaltja

Halleluja! – ilyen a szentév fagylaltja 

A 2025-ös szentév fagylaltjának alapját a gianduja, a mogyoró és a csokoládé adja.
Majka videójában emlegetett Bindzsisztán nevet kapott desszert lázában ég Hódmezővásárhely

Majka videójában emlegetett Bindzsisztán nevet kapott desszert lázában ég Hódmezővásárhely 

Az egyik magyar rapper legújabb dala ihlette sütemény született egy hódmezővásárhelyi cukrászdában.
Egy kávéfőzőben nyugszik az olasz kávéfőzők királya

Egy kávéfőzőben nyugszik az olasz kávéfőzők királya 

Bialetti Renato, a híres Moka Expressz kávéfőzőjének másolatában nyugszik.
Úgy tűnik, nem akarnak az emberek pezsgőmámorban ünnepelni

Úgy tűnik, nem akarnak az emberek pezsgőmámorban ünnepelni 

Jelentősen csökkent a vásárlók érdeklődése a pezsgő iránt 2024-ben is a világ minden táján.
Molnár Ferenc álma teljesül: márciustól 0/24-ben nyitva a New York Café

Molnár Ferenc álma teljesül: márciustól 0/24-ben nyitva a New York Café 

Újabb mérföldkőhöz érkezett a világ legszebb kávéházaként számon tartott 130 éves New York Café.
Debrecen borai az idén a következők...

Debrecen borai az idén a következők... 

Hét borvidék hét kiemelkedő pincészete kapta meg a Debrecen Város Bora címet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.