Megnyílt a Cafe Frei Ferihegyen

Kiemelkedő minőségű hazai kávéház lánc nyitotta meg új egységét a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: a 2 B oldali utasmólón immár a Cafe Frei kávékülönlegességei mellett várhatják az utasok a gép indulását.

Méltán híres kávékülönlegességek, üdítők, szendvicsek és saláták közül választhatnak azok az utasok, akik az indulás előtt betérnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 B oldali utasmólóján megnyílt Cafe Frei kávézóba. A hazai kávéházlánc február 1. óta mintegy 220 négyzetméteren, páratlan kilátással a repülőgépekre és széles kínálattal várja az utasokat egy indulás előtti frissítőre. Az ünnepélyes átadáson részt vett a kávéház - üzemeltető Cafe Frei Central Europe Kft. tulajdonosa, Frei Tamás is. Elmondta: „Amikor több mint tíz évvel ezelőtt útjára indítottuk az első kávéházunkat, az is nagy kérdés volt számunkra, hogy sikerül - e Magyarországon kávéházlánccá fejlődnünk. A hazai terjeszkedés után a külföldi kávézók megnyitása volt a következő nagy lépés a vállalkozás életében; immár jelen vagyunk sok más ország mellett Franciaországban és Dubajban is. Ezek után is különleges kihívás volt egy olyan exkluzív környezetbe beilleszkedni , mint amilyen a repülőtér világa. Épp ezért rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy itt lehetünk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – ez igazi mérföldkő a számunkra.”

„A repülőtér számára az egyik legfontosabb igény, hogy utasaink minőségi időt tölthessenek a repülőtéren az indulás előtt .” – hangsúlyozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: - „Folyamatosan dolgozunk azon, hogy az utazás élménye már a repülőtéren kezdetét vegye. Egy különlegesen jó kávé mellett a legkönnyebb ráhangolódni az előttünk álló útra: a Café Frei kínálatában pedig biztosan mindenki megtalálja a z ízlésének legjobban megfelelő kávékülönlegességet; különösen nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen színvonalas magyar kávézót adhatunk át a Budapestről induló utasoknak.”

Forrás: Turizmus Online


Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.