Megválasztották Siófokon a Város borát

Siófok Város Önkormányzata szervezésében 2025-ben megújult koncepcióval hirdették meg a Siófok Város Bora választást, melyre a Balaton déli és délkeleti területének borászatai kaptak meghívást.

Az eddigi hagyományoktól eltérően az idei választásra 2025. év elején, február 25-én került sor, ami lehetőséget adott a pályázó borászatok részére, hogy új borokkal is nevezhessenek.

Az idei évben összesen 13 pincészet 21 fehér és 9 vörösborral jelentkezett, a versenyző nedűket 14 tagú zsűri bírálta el. A borvidék sajátosságaiból adódott a fehérborok dominanciája a kóstolón, melyek kiemelkedtek frissességükkel és aromáikkal, de a nevezett vörösek között is voltak zamatos tételek.


Fotó: siofok.hu

A vak kóstolást követően a bíráló bizottság és a zsűri közös döntése alapján a nyertes bor vörösbor kategóriában a Garamvári Szőlőbirtok 2021-es évjáratú Prémium Szelekció Pinot Noir, a fehérbor kategóriában pedig az Androsics Szőlőbirtok 2023-as évjáratú Rajnai Rizling Parcella Selection bora lett. A győztes borok egy évig képviselik Siófok városát rendezvényeken, protokoll eseményeken, de a helyi éttermek kínálatában is találkozhat vele a közönség.


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.