Mire fordítják a falusi kiskocsmák a rájuk hulló állami támogatást?

A vissza nem térítendő támogatást energiahatékonyságot növelő fejlesztésre, marketingre, eszközbeszerzésre és működési költségre, például rezsire, továbbá munkabérre használhatják fel a kedvezményezettek. A kiírást az üzemeltetők részéről hatalmas érdeklődés övezte, írják közleményükben a pályázat kiírói.

A kormány idén márciusban indította el az egész évben nyitva tartó falusi italüzletek fejlesztését célzó programját, amely egyszerű jelentkezés és gyors ügyintézés mellett már az idei szezonban hatékony segítséget biztosíthat a szolgáltatók számára.


Fotó: Depositphotos

A beérkezett adatlapok alapján

a szolgáltatók több mint 60 százaléka eszközbeszerzésre, mintegy harmaduk (34%) energetikai, míg 5 százalékuk bérfejlesztésre fordítja majd az elnyert forrást.

A legtöbb igénylést Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Baranya vármegyei üzemeltetők adták be.

Mint hozzáteszik, a program alapvető célja, hogy hazánk legkisebb településeinek mind szélesebb körében járulhasson hozzá az italüzletek fejlesztéséhez.

Így a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. új pályázat keretében további, 1000 fő alatti településen üzemelő, NTAK-ban regisztrált, de lezárt üzleti évvel még nem rendelkező italüzletek számára indít kiírást.

Az új felhívásnak megfelelő falusi sörözők, borozók, presszók üzemeltetői április 10-30. között adhatják be pályázataikat, amennyiben a felhívás közzétételét megelőző napon erről szóló nyilvántartásba vételi dokumentummal rendelkeznek. Az üzletenként igényelhető 3 millió forintos forrást − a korábbi pályázatnak megfelelően − fejlesztésre, eszközbeszerzésre és működési költségre fordíthatják az italüzletek.

A felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el.


Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.
Kibővült a pályázható kocsmák köre

Kibővült a pályázható kocsmák köre 

1000-2000 fő közötti települések lezárt üzleti évvel még nem rendelkező italüzletei is igényelhetik a 3 milliós támogatást.
Megérdemelt helyre került az Év Menedzsere elismerés

Megérdemelt helyre került az Év Menedzsere elismerés 

Egy esemény két helyszínen – a díjazottak között a hazai gasztrovonal elismert képviselője ott volt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.