Nagyszülőket megidéző nyertesek az idei kenyér- és tortaversenyen

Hagyományos kovászos technológiával, burgonya hozzáadásával, négyféle lisztből készült az idei kenyérgyőztes, a Nagyapám kenyere burgonyával. A győztes torta készítője pedig a világ „legmákosabb” emberének érzi magát - a torta gyermekkorát, az őt friss süteménnyel kínáló nagymamát idézi, derült ki a csütörtökön, a Parlamentben megtartott tájékoztatón, ahol kihirdették az immár augusztus 20-a előtt mindig kiderülő kenyér- és tortaverseny győzteseit. 

Mint elmondták, az augusztus 20-ai ünnepi rendezvénysorozat része az immár hagyományos és igen népszerű Mesterségek Ünnepe a Várban, a Magyar ízek Utcája a Várkert Bazárban, ahol majd meg lehet kóstolni a sós és édes idei nyertes finomságokat is. Számos helyszínen kerül sor koncertekre, közte a Tabánban is.

Ma már nagykövetei is vannak a Szent István Nap ünnepségsorozatnak: Szente Vajk és Zsédenyi Adrienn, akik a tájékoztatón beszámoltak a programokról.

 

Ami a tűzijátékot illeti, minden eddiginél nagyobb szabásúnak ígérkezik - a Petőfi hídtól egészen a Margithídon túl ér majd. Több mint 45 500 pirotechnikai eszköz vár bevetésre. A biztonság most is kiemelt szempont: ha az óránkénti 45 kilométeres sebességet eléri a szél, el sem kezdik vagy abbahagyják a rendezvényt.

Nagyapám kenyere győzött, burgonyával

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke számolt be a kenyérverseny eredményéről. Hagyományos kovászos technológiával, burgonya hozzáadásával, négyféle lisztből készült az idei győztes, a Nagyapám kenyere burgonyával. amelyet az 1991-ben alapított, magyar családi tulajdonban álló Balmaz Sütöde Kft. fejlesztett ki.

A nyertes termék négyféle lisztből, valamint só, víz, sertészsír és főtt burgonya felhasználásával készült, 12 órás hagyományos kovászolással.

A Balmaz Sütöde Kft. idén harmadik alkalommal nyerte el a Szent István napi kenyér verseny első helyét.

Nagyapám kenyere / Forrás: Magyar Pékszövetség
Nagyapám kenyere / Forrás: Magyar Pékszövetség

Az Innovatív kenyér kategória legjobbja a szakmai zsűri szerint a Jalapenos-cheddar sajtos vadkovászos lett, amellyel szintén a Balmaz Sütöde Kft. indult. A termék egyedisége és különlegessége abban rejlik, hogy rendkívül hosszú, 24 órás kovászolási eljárással, hozzáadott élesztő nélkül készül.

A Sós sétáló sütemény elnevezésű „műfajt” pedig a Varga Pékség 95 Kft. által készített Pásztor reggeli nyerte. A pékség jó minőségű, francia vajjal készült, adalékmentes croissantja a reggeli tál alapja, amelyet házi juhtúró, sonka, lilahagyma egészít ki.

Győzött a Mákvirág és a Zöld Málna torta

A Magyarország Tortája versenyt idén szuperélelmiszer témakörben hirdette meg a Magyar Cukrászipari Szövetség, hogy a gazdag beltartalmi értékekkel rendelkező magyar alapanyagokra felhívják fel a figyelmet. Olyan új, kreatív torták nevezését várták, melyek bogyós gyümölcsöket, gabonaszemeket, zöldségeket és olajos magvakat tartalmaztak. A felhasználásra javasolt alapanyagok között volt a homoktövis, berkenye, kökény, méz, mák, egres, szamóca, málna, aszalt szilva, kékszőlő, étcsokoládé is.

Az első fordulóban még anonim módon kóstoltak a zsűritagok, majd a második zsűrizési körben újra kóstolták a döntős tortákat.

A győztes Mákvirág torta / Forrás: MTI/Hegedüs Róbert
A győztes Mákvirág torta / Forrás: MTI/Hegedüs Róbert

A győztes torta készítője, Kovács Alfréd - Édes Vonal Cukrászda, Vác - aki a világ „legmákosabb” emberének érzi magát - a torta gyermekkorát, az őt friss süteménnyel kínáló nagymamát idézi meg.

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Ipartestülettel együtt hirdeti meg, Az idei nyertes a Zöld Málna lett, amelynek alkotói Novák Ádám és Csonka László, a szegedi Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház cukrászai. A torta piros, mint a málna, zöld, mint a pisztácia, elegáns, mint a rózsa: a győztesek habkönnyű kreációjukban a színekkel játszanak, ahogyan a költői leírás fogalmaz.

Augusztus 19-től lehet megkóstolni a tortákat a Magyar Ízek Utcájában, a Várkert Bazárnál, később, szokásos módon, országszerte több száz cukrászdában. 


 


Szőlő alapú gintermékek hazai szakemberektől

Szőlő alapú gintermékek hazai szakemberektől 

Közel 430 millió forint támogatással valósította meg a fejlesztést.
Híres csehországi sörfőzdék a nagy elődök nyomában

Híres csehországi sörfőzdék a nagy elődök nyomában 

Több, mint négy százalékkal többet készítette tavaly, mint 2023-ban.
A Botaniq Bár és a Bibo is ott a Gourmet Fesztiválon

A Botaniq Bár és a Bibo is ott a Gourmet Fesztiválon 

Michelin-csillagos éttermek, népszerű street food helyek, borászatok, cukrászdák és kézműves finomságok egy helyen.
Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől

Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől 

Idén luxuscikk lehet a cseresznye és az őszibarack is.
Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris

Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris 

A tranzakció értelmében a Culinaris Wholesale Kft. kereskedelmi tevékenységét teljes egészében a Chef Market Zrt. veszi át.
MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának

MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának 

Május 14-én tartották a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) éves Közgyűlését a pesti Vigadó épületében található VígVarjú étteremben.
A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem

A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem 

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a patinás Fővám téri Nagycsarnokban működő Fakanál étterem, amely a napokban ünnepelte 25 éves születésnapját.
Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját

Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját  

Ismét virágzik a Kéknyelű Badacsonyban.
Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten

Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten 

Kína borászati nagyhatalmi címre tör – nem véletlenül.
A lengyel sörgyártás új trendjei

A lengyel sörgyártás új trendjei 

A lengyelországi sörgyártás az alkoholmentes sörök előállítása felé tolódik el a csökkenő alkoholfogyasztási tendenciák miatt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.