Borbás Marcsi: igazi magyar desszert az ország tortája

Igazi hungarikumot - tokaji aszút - is tartalmaz a Spicces füge respektus névre keresztelt sütemény, amely idén elnyerte az ország tortája címet, emelte ki Borbás Marcsi, a Szent István-napi programok nagykövete.

A szigetszentmiklósi Levendula és Kert Cukrászda díjnyertes cukrásza, Lakatos Pál azt mondta, a Magyar Cukrász Ipartestület törekvése, hogy a nemzetközi trendet megtörve egy kicsit a magyar vonal felé irányítsa az ország tortája versenyt, és ennek megfelelően lett az idei nyertes torta egyik alapanyaga a tokaji aszú. "Ezúttal a nemzetközi technológiát kellett párosítani, illetve egybeolvasztani a magyar hagyományokkal", tette hozzá.

 

A Szent István-nap rendezvénysorozat közleménye szerint a nyertes torta mandulalisztes vajas piskótából, egy sóskaramellás mousse rétegből és egy kakaóbabtöretet is tartalmazó diós-karamellás ropogósból áll, a különleges ízvilágot a tokaji aszús, meggyes fügezselé és az akácmézes fehércsokis párizsi krém (ganache) adja, amelyet egy diós morzsás, de mégis ropogós textúrájú süteménytészta koronáz meg.
A süteményt augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és az országtorta ponton, ahol a korábbi évek első helyezettjei is elérhetőek lesznek a látogatóknak.

"A sütemény alsó részén lévő tésztából és a dióból lehet érezni, hogy ez egy igazi magyar torta", jellemezte a Spicces füge respektust Borbás Marcsi, aki ellátogatott a Levendula és Kert Cukrászdába.

    

Forrás: MTI


Csányi Sándor pincészete nem tud kikeveredni a veszteségből

Csányi Sándor pincészete nem tud kikeveredni a veszteségből 

Utoljára 2020-ban volt nyereséges a cég, bár akkor is mindössze 3,3 milliós profitot könyvelhetett el.
További magyar sikerek a rizlingek világbajnokságán

További magyar sikerek a rizlingek világbajnokságán 

A Gottwald családi pincészetének két olaszrizling bora is arany, illetve platina értékelést kapott a rangos Grow du Monde versenyen.
Változik a Frei-koncepció: könyvesboltok ölelése helyett önálló kávézók

Változik a Frei-koncepció: könyvesboltok ölelése helyett önálló kávézók 

Frei Tamás rövid időre megszakítva világ körüli kávés körútját néhány napra Magyarországra látogatott, és ha már ideérkezett, június 11-én felavatta legújabb flagship-kávézóját.
Bajban a McDonald's - égető a munkaerőhiány, túl gyors a fluktuáció

Bajban a McDonald's - égető a munkaerőhiány, túl gyors a fluktuáció 

A McDonald's, mint sok más étteremlánc, súlyos munkaerőhiánnyal küzd világszerte. Ennek oka összetett, most megpróbáljuk végig venni nehézségeik okait.
A sportközvetítések és a sör lendítheti fel a balatoni turizmust

A sportközvetítések és a sör lendítheti fel a balatoni turizmust 

Az elmúlt évek  tapasztalatai azt mutatják, hogy egy-egy világverseny idején, hétköznapokon 20-40 százalékkal, de hétvégéken akár 150 százalékkal is megnőhet a balatoni éttermekben, sörözőkben megforduló vendégek száma.
Ez történt az idei METRO Fenntartható Gasztronómia Fórum és Díjátadón

Ez történt az idei METRO Fenntartható Gasztronómia Fórum és Díjátadón  

Ahol a fő téma a generációk megértése a jövőkompatibilis vendéglátásért volt.
Mutatjuk 2024 legjobb cukrászdáit

Mutatjuk 2024 legjobb cukrászdáit 

Ide menjünk sütizni, ha valami kivételesre vágyunk - az idei legédesebb kísértések.
Újdonságokkal jön a bulinegyed ikonikus bárja

Újdonságokkal jön a bulinegyed ikonikus bárja 

Mostantól a laza esték mellett új, minden nap elérhető brunch-kínálattal, juice-okkal és szezonális ételekkel találkozhatnak a vendégek.
Kategóriagyőztes a Figula Pincészet bora

Kategóriagyőztes a Figula Pincészet bora 

A Balatonfüreden megrendezett GROW du Monde borverseny díjátadó ünnepségén öt trófeát adtak át a kategóriagyőzteseknek.
Harcsa&Krumpli, Vízikutya, Pulled Ponty, Gofcsi, Balatoni nyelves - mi jöhet még?

Harcsa&Krumpli, Vízikutya, Pulled Ponty, Gofcsi, Balatoni nyelves - mi jöhet még? 

Itt a pályázati felhívás - idén is keresik az Év Strandételét.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk:  Dizájn hotel a tó közepén

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: Dizájn hotel a tó közepén 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023.évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.