Nem fizették ki - leszereli a konyhákat az üzemeltető

Napokon belül leszereli több mint harminc Pest megyei középiskola és szociális intézmény konyhájának berendezéseit a korábban közétkeztetési, majd tálalási feladatokat ellátó HunGast Kft., ha nem kap pénzt a csaknem 1,2 milliárd forintnyi tartozást felhalmozó megyeházától - közölte a cég ügyvezetője pénteken az MTI-vel.

Kérfalusi Attila azzal indokolta döntésüket, hogy öt hónapnyi tárgyalás ellenére sem született megállapodás a megyei önkormányzat tetemes tartozásának kiegyenlítéséről. Szerinte a megyeháza vezetése csupán azt ismételgeti, hogy nincs pénz, de konkrét javaslatot nem tett a tartozás ütemezésével, egy esetleges áthidaló megoldással, illetve a kölcsönös szerződésbontás részleteivel kapcsolatban.

A HunGast a főzés tavaszi leállítása után a tálalási és egyéb feladatokat - kölcsönös megállapodás alapján - tovább végezte, bízva abban, hogy a megyeháza elkezdi törleszteni adósságát, de Kérfalusi Attila szerint az ígéretek ellenére eddig csupán 10 millió forint érkezett a számlájukra, az újabb 20 milliós részlet már nem.

Az ügyvezető azt mondta azt MTI-nek: július 20-tól több levélben is kérdezték, hogy kéri-e a megyeháza a további szolgáltatást, és megjelölték annak ellenértékét is, de csak "üljünk le, és tárgyaljunk"-féle válaszokat kaptak. Arra a jelzésre sem reagált az önkormányzat, hogy a HunGast augusztus elsején leáll a munkával - tette hozzá Kérfalusi Attila. Mint mondta, augusztus 2-án valóban abbahagyták a tálalást, miután ők maguk értesítették erről az érintett intézményeket.

Nem maradt más, mint hogy hozzálássanak a saját beruházásként felszerelt üstök, sütők és egyéb berendezések leszereléséhez, hogy értékesítésükből legalább valamennyi pénzhez jussanak - mondta a cégvezető. Beruházásaik összegét 300 millió forintra becsülte. Hozzátette: szándékuktól csak akkor állnak el, ha azonnal pénzt látnak a megyeházától.

Ambrus András, a megyei önkormányzat szóvivője az MTI érdeklődésére szerdán azt közölte, hogy a tálalási számlák "extrém" tételeket is tartalmaztak, ezért saját dolgozóik végzik ezt a feladatot a szociális intézményekben. A megye vezetése továbbra is igyekszik egyezségre jutni a HunGasttal minden vitás kérdésben, és a fizetési hajlandóság is megvan, de az adósságtörlesztést mindaddig nem tudja megkezdeni, amíg nem érkezik központi támogatás (a megyeháza 2,5 milliárd forintnyi igényt nyújtott be az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak kiírt pályázatra, s döntésre, pénzre vár).

A Pest Megyei Közgyűlés március 25-én hatalmazta fel elnökét arra, hogy kezdjen egyeztetést a HunGast Kft.-vel a 2008. július 15-én kötött szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről. A szerződésbontást a HunGast ajánlotta, miután a megyei önkormányzat tetemes tartozást halmozott fel a cégnél.

A HunGast március 3-án 18 Pest megyei középiskolában, húsvét előtt pedig a speciális bentlakásos iskolákban és szociális otthonokban is beszüntette az étkeztetést. (MTI)


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.