Ő lett az idei Borászok Borásza

A 2020. június 26-án este, Etyeken megtartott Borászok Borásza Díjátadón Áts Károlyt választották a tizennegyedik Borászok Borászának, átadták a Borászok Barátja különdíjat és kihirdették, hogy ki nyerte a Jövő Borásza ösztöndíjat.

 Az év borásza Áts Károly tokaj-hegyaljai borász lett, aki saját bevallása szerint a szőlőben nőtt fel, és édesapjától leste el a fogásokat. Családi pincészetüket 2012-ben alapították Mád meghatározó dűlőiben. A termést tarcali pincékben dolgozzák fel.

Borászok Borásza: ÁTS KÁROLY

A Borászok Borásza szavazási mechanizmusa idén március 7-én indult el a Kóstoló Körön, amelyet a díj várományosaival, az 50 legjobb magyar borász részvételével tartottak Budapesten. (Az 50 legjobb Kárpát-medencei magyar borásznak, azaz a díj jelöltjeinek listáját minden évben az elmúlt évek győztesei, a Borászok Borászai állítják össze.) Ezen a rendezvényen az ötvenek megkóstolhatták egymás legszebb tételeit és le is adták első szavazatukat a legjobbra. A második fordulóban szintén az ötveneknek volt szavazati joguk, de értelemszerűen már csak az öt döntős közül kellett választaniuk. Ez alapján lett 2020-ban ÁTS KÁROLY a Borászok Borásza. A díjat Figula Mihály (2019 Borászok Borásza) és Dr. Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója adták át.

Borászok Barátja: SZABÓ EDIT

A 2012-ben elindított Borászok Barátja díjat olyan civil személyiség kaphatja meg, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit és nagyban segíti a magyar borászok munkáját. 2020-ban Szabó Edit lett a Borászok Barátja, aki egy jelképes pincekulcsot is kapott, szimbolizálandó, hogy a Borászok Barátjaként mindig szívesen látott vendég a borászoknál.

A Jövő Borásza Ösztöndíjasa: VARGA ALIZ ZSÓFIA

A díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány negyedik éve írja ki a Jövő Borásza Ösztöndíjat, amelyre borász hallgatók pályázhattak - a nyertes Varga Aliz Zsófia többek között egymillió forintot nyert külföldi szakmai gyakorlatra.

 

Forrás: Magyar Konyha


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.