Rekordszámú nevezés a kenyérversenyen

Idén érkezett a legtöbb termék a Magyar Pékszövetség által 13. alkalommal kiírt szakmai versenyre: közel 100 pékárut neveztek a magyar tulajdonú sütőipari vállalkozások a három versenykategóriába. A benevezett termékek egyike lesz 2024-ben az Ország Kenyere, a Szent István napi kenyér. A szakmai zsűri első körben már kiválasztott kategóriánként 9-9 terméket, amelyek bekerültek a kiválasztás második fordulójába.

A Magyar Pékszövetség szakmai versenyén nemcsak pékszövetségi tagok, hanem bármilyen magyar tulajdonú sütőipari vállalkozás indulhat. A megméretés egyre népszerűbb: idén közel 100 terméket neveztek 3 kategóriába. A Szent István napi kenyér címért 20 vállalkozás indult 33 termékkel. Az Innovatív kenyér kategóriába 19 cég 38 termékkel jelentkezett, míg a Sós sétáló sütemény kiírásra 12 cég küldte el 27 termékét. A benevezett péktermékeket erre a versenyre fejlesztették a pályázók, így azok kereskedelmi forgalomban csak a versenyt követően fognak megjelenni.

A Szent István napi kenyér kategóriába olyan termékkel lehetett jelentkezni, amely hagyományos, hozzáadott élesztővel, kovász felhasználásával, kovászos technológiával, legalább kétféle lisztből készült. Követelmény volt, hogy kizárólag magyar és természetes alapanyagokat tartalmazzon.

A legnépszerűbb Innovatív kenyér kategóriájában fontos volt, hogy valamilyen újítás jelenjen meg a termékben (alapanyag használat, gyártási technológia, megjelenés, élettani hatás), és magyar alapanyagok felhasználásával készüljön.

A szakmai zsűri első körben már kiválasztott kategóriánként 9-9 terméket, amelyek bekerültek a kiválasztás második fordulójába
A szakmai zsűri első körben már kiválasztott kategóriánként 9-9 terméket, amelyek bekerültek a kiválasztás második fordulójába
Fotó: Magyar Pékszövetség

A Sós sétáló sütemény kategóriájának követelményei a sós ízvilág, a kreatív, dekoratív megjelenés, valamint a könnyű szállíthatóság és fogyaszthatóság voltak.

„Évről évre egyre nagyobb hangsúlyt kap az egészséges életmód a versenytermékeknél is. Fontos szempont a természetes, kovászos technológiák alkalmazása, illetve az alapanyag kiválasztásnál is egyre jobban előtérbe kerülnek azok, amelyek az egészségre valamilyen kedvező hatást gyakorolnak”

– mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. A technológiai korszerűsítés következtében az elmúlt években egyre inkább olyan érési folyamatokkal dolgoznak a pékek, amelyek emészthetőbbé teszik a termékeket – tette hozzá. A Magyar Pékszövetség elnöke megjegyezte: a szakemberek az utóbbi években bátrabban alkalmaznak magvakat, például tönkölyt, alakort, egyéb egészséges anyagokat.

A benevezett termékek egyike lesz 2024-ben az Ország Kenyere, a Szent István napi kenyér
A benevezett termékek egyike lesz 2024-ben az Ország Kenyere, a Szent István napi kenyér
Fotó: Magyar Pékszövetség

A verseny zsűrizése mindig anonim módon zajlik, a szakmai bírálóbizottság nem tudja, hogy mely terméket mely cég készítette. A zsűri tagjai egyedileg pontoznak, a pontozólapok összesítése titkos. A verseny második fordulójába mindhárom kategóriában 9-9 termék jutott be, amelyeket sajtónyilvános zsűrizésen fognak elbírálni a szakemberek.

A Szent István napi kenyér kategória győztese 500 ezer forint, az Innovatív kenyéré 300 ezer, míg a Sós sétáló süteményé 200 ezer forint díjban részesül.

 

 

 

A legjobb péktermékek legjobbját június 6-án sajtónyilvános bírálaton választják ki a szakemberek.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.