Rekordszámú pincészet a Villányi Vörösborfesztiválon

Rekordszámú, több mint 30 pincészet és mintegy 50 kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket a Villányi Vörösborfesztiválon, amelyet október 6. és 8. között 30. alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban.

A hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó eseményre ellátogatókat a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel is várják. A programok a Villányi Borrend avatási ünnepségével kezdődnek a fesztivál központi helyszínén, a Rendezvénytéren - áll a közleményben. A dél-baranyai város főterén és a pincesoránál is rendeznek programokat. Péntek este neves villányi borászcsaládok, a Jekl-, Günzer- és a Gere-famíliák "apái és gyermekei" részvételével tartanak szakmai beszélgetést a Borudvarban. A közönség szórakoztatásáról aznap mások mellett Csík János, Balogh Kálmán, Lakatos Róbert és zenésztársaik alkotta Esszencia együttes, valamint Molnár Ferenc Caramel, szombaton pedig a Honeybeast, a Bohemian Brass Band és a Magna Cum Laude gondoskodik. A programok között szerepel látványos szüreti és veteránautó-felvonulás, pénteken és szombaton szüreti utcabál, vasárnap a Zengő együttes bordalműsora zárja a rendezvényeket. Vasárnap a gyerekprogramoké a főszerep: Kökény Matyi délelőtti gólyalábas mesejátékát követően, délután az Iszkiri gyermekzenekar ad koncertet. A vörösborfesztiválra mintegy 16-20 ezer embert várnak a szervezők.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.