Sörözők, presszók: folytatódik a vidéki vendéglátást fejlesztő program

Az ezer fősnél kisebb lélekszámú települések italüzleteinek fejlesztésére igénybe vehető új konstrukcióra március 3-tól nyújthatják be igényüket a sörözők, borozók és presszók üzemeltetői. A program jelentőségét mutatja, hogy az ország számos különböző pontjáról már az első napon több tucat falusi kiskocsma üzemeltetője adta be igénylését.

Az új pályázat a tavaly meghirdetett ágazati támogatási program folytatása, amely eredményeként eddig több mint 3300 pályázó nyert el támogatást országszerte.

A tavaly májusban indított, vidéki vendéglátó üzletek versenyképességének erősítését szolgáló ágazati támogatási programban hat üzlettípusban üzletenként egymillió forintos forrást igényelhettek a szolgáltatók. Segítségével jelentős mértékben fejleszthették technológiai lehetőségeiket, és modernizálhatták szolgáltatásaikat. A kiírási kritériumok értelmében bármely, egész éves nyitva tartású vidéki vendéglátóhely üzemeltetője kaphatott fejlesztési forrást működési stabilitását célzó vagy energiamegtakarítást eredményező fejlesztéshez, eszközbeszerzéshez.

„Az igénylést minden olyan üzemeltető esetében pozitívan bíráltuk el, amely a kiírás kritériumainak és az elvárt szakmai, műszaki tartalomnak megfelelt. Emellett a támogatás további kiemelt célja volt az is, hogy egyszerűen, rövid átfutási idővel és minimális adminisztráció mellett juthassanak fejlesztési forrásokhoz a vidéki vendéglátó üzletek”

‒ hangsúlyozta Suhajda-Molnár Anikó, a támogatáskezelő Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.


Fotó: Depositphotos

A benyújtott pályázatok közel 94 százalékát bírálták el eddig pozitívan, így a mai napig országszerte több mint 3300 pályázó nyert el támogatást. A beérkezett igénylések döntő többségét, több mint 2200-at eszközbeszerzésre nyújtották be. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerén keresztül Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyék szolgáltatói adták be a legtöbb pályázatot.

A kistelepülések italüzleteinek támogatására megjelentetett új konstrukciót is máris jelentős érdeklődés övezi.

Már az első huszonnégy órában az ország számos pontjáról érkeztek támogatási igények a kisfalvak kocsmáinak üzemeltetőitől. Emellett jelentős számban keresték további információkért a folyamatosan elérhető ügyfélszolgálatot is. Az április 3-áig nyitva álló felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el.

 


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.