Tojásválság Szlovákiában

Elszálltak az árak: külföldről érkezik a tojás-felmentősereg a szlovák vásárlóknak.

Szlovákiában a tavalyi madárinfluenza-járvány után ősszel is kitört egy hasonló fertőzés, így várhatóan hazai forrásból nem lesz elég tojás a boltokban. Az árak folyamatosan nőnek.

Az év elején a Komárom melletti Csallóközaranyos egyik farmján tört ki madárinfluenza-járvány, ami miatt a tenyésztő kénytelen volt több tízezer állatot elpusztítani – írta a Parameter.sk a hosszabb távú következményekről beszámoló cikke nyomán Klasszis Média Csoport-beli laptársunk, a privátbankár.hu portál.

Tojás / Forrás: pixabay.com
Tojás / Forrás: pixabay.com

Mint írják, október végén az udvardi (Dvory nad Žitavou, Érsekújvári járás) Novogal farm került hasonlóan súlyos helyzetbe. A Novogal évi 175 millió tojással az egyik legnagyobb szlovákiai tojástermelő, most viszont 400 ezer tyúkot kell elpusztítaniuk a madárinfluenza megjelenése miatt.

A szlovák piac tehát jelentős tojáshiányra készül, ami az előzetes becslések szerint három hónapig tart majd.

Egyes üzletek vásárlói már az elmúlt hétvégén is felfigyeltek az üres polcokra, több pozsonyi boltban is tojáshiány lépett fel, de hasonló volt a helyzet például Vágsellyén is – írta a Hospodarske noviny szlovák gazdasági lap.

Martin Krajčovič, a Szlovák Modern Kereskedelmi Szövetség – a legnagyobb üzletláncokat képviselő szervezet – elnöke az mondta, hogy

a helyzet megoldása érdekében a kereskedők szerződést köthetnek külföldi beszállítókkal vagy olyan hazai forgalmazókkal, akik a tojást külföldről szerzik be.

 


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.