Új korszak a siófoki menzán

Svédasztalos menzát vezetett be a Hungast a siófoki általános- és középiskolákban; szerdán a Vak Bottyán iskolában tartották az ünnepélyes, szalagátvágásos menza-avatót.

A gyerekek immár naponta A és B menüből választhatnak, azt és annyit szednek a tányérjukra, amit és amennyit akarnak, vagyis amiről úgy gondolják, hogy meg is fogják enni, olvasható a siofok.hu oldalán.

A Hungast képviselője elmondta, szakembereik külföldi példákat tanulmányoztak, ez esetben a szabadszedéses menza példáját Svédországból „importálták”, amelyet előzetesen több iskolában is teszteltek - így Siófokon is.


Fotó: siofok.hu

A tapasztalatok azt mutatták, hogy azokat az ételeket, amik eddig szinte kóstolás nélkül visszakerültek a konyhára és élelmiszerhulladékként végezték, most örömmel fogyasztják el a gyerekek, olyanokat is, amelyeket eddig nem szívesen fogyasztottak, mint például a resztelt máj, a harcsapaprikás, a gombapörkölt.

Fontos szempont volt, hogy kizárólag magyar termelőktől származó alapanyagok kerülnek a konyhára, és a szülők előzetes bejelentkezés nélkül is megkóstolhatják az iskolai ebédet.

 


CSR-akciózik a hazai cégcsoport a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akciózik a hazai cégcsoport a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.
Kibővült a pályázható kocsmák köre

Kibővült a pályázható kocsmák köre 

1000-2000 fő közötti települések lezárt üzleti évvel még nem rendelkező italüzletei is igényelhetik a 3 milliós támogatást.
Megérdemelt helyre került az Év Menedzsere elismerés

Megérdemelt helyre került az Év Menedzsere elismerés 

Egy esemény két helyszínen – a díjazottak között a hazai gasztrovonal elismert képviselője ott volt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.