Új időpontban, új helyszínen a Furmint Nagykóstoló

Csaknem nyolcvan kiállító több mint százötven féle, furmintból készült borát kóstolhatja a közönség az idei Furmint Nagykóstolón, amelyet a járványhelyzet miatt nem februárban, hanem csütörtökön tartanak meg Budapesten, a Hagyományok Házában.

A Furmint Február azzal a céllal indult el 2010-ben, hogy ez a magyar borkultúra szempontjából kiemelten fontos fehér szőlőfajta minél szélesebb körben eljusson a borkedvelő közönséghez és minél többen megismerjék a benne rejlő lehetőségeket - idézték fel a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben. Mint hangsúlyozták, tizenkét évvel ezelőtt, amikor Kézdy Dániel életre hívta a Furmint Február mozgalmat, még méltatlanul kevés szó esett a furmintról. Mára azonban elmondható, hogy mind a borászok, mind a borkedvelő közösség összeköti a februárt ezzel a rengeteg lehetőséget tartogató szőlőfajtával, hiszen a tél utolsó hónapjában országszerte számos helyen tartanak furmintkóstolókat, kerülnek fel a borlapokra furmint tételek, árusítanak kedvezménnyel furmintokat, rendeznek furminttal kapcsolatos, egyéb programokat. Az elmúlt két évben azonban a koronavírus-járvány miatt februárban csak a kisebb kóstolók és programok tudtak megvalósulni a rendezvénysorozat keretében, a hagyományos nagykóstoló elmaradt.

Idén a nagy érdeklődésre tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy kivételesen tavasszal megtartják az eseményt, amelyre így új helyszínen és időpontban kerül sor. "Számunkra a Furmint Nagykóstoló minden évben igazi ünnep. (...) Idén el kellett engednünk a korábban tíz évig használt és szeretett helyszínünket, de biztosak vagyunk benne, hogy a szépen felújított Hagyományok Háza és a kivételes tavaszi időpont új lendületet és kiváló lehetőségeket biztosít majd ennek a jól bejáratott rendezvénynek" - idézi a közlemény Kézdy Dániel főszervezőt. A 12. Furmint Nagykóstoló keretében a mintegy nyolcvan kiállító sorakozik fel a rendezvényen, asztalaiknál összesen több mint százötven furmint kóstolható majd. A borászatok túlnyomó része idén is a Tokaji borvidékről érkezik a Hagyományok Házába, de a Somlói borvidéket és a Balaton-felvidéket is szép számmal képviselik a termelők, ráadásul lesznek egri, mátrai, sőt határon túli furmintok is - tudatták a szervezők.

Forrás: MTI


Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.
Egy napra Budapestre költözik Hollywood

Egy napra Budapestre költözik Hollywood 

Wolfgang Puck Budapestre hozza a nemzetközi filmipar legnagyobb gálájának hangulatát.
Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton

Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton 

Ahol leülsz a barátokkal találkozni egy közös program előtt, aztán onnan nem indulsz tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.