Új séf a Hotel Lycium Debrecenben

A Hotel Lycium július 1-től izgalmas nemzetközi konyhával és tradicionális hazai ízekkel várja vendégeit éttermében, ahol a jövőben Elek Richárd séf felel az Átrium étterem konyhai munkáiért.

Tapasztalt Bocuse d’Or-versenyző, elhivatott séf és fanatikus szakember - írták róla egy vele készített interjúban.

Önmagáról így vall: "Kis túlzással, de én mindig szakács akartam lenni, már hatéves korom óta ez volt a vágyam. Én egy hajdúsági kis községben, Debrecen mellett, Józsán nőttem fel. A gyerekkorom egy része itt zajlott, és mindig igyekeztem a nagyszüleim mellett lenni a konyhában, ahol egy gyerek számára állandóan csodák történtek. A Debreceni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolát végeztem el. Olyan szerencsém volt, hogy Boros László, Venesz József életműdíjas mesterszakács mellé tudtam bekerülni a Belga étterem és sörözőbe. Tamás Béla, aki a szakácskollégám volt a Belga étteremben, hidegkonyhás magyar bajnokként, Kelet-Magyarországról először jutott be a Bocuse d’Or hazai döntőjére. Számomra ezzel pedig - mondjuk úgy -, kinyitotta a világot, mert felkért, hogy legyek a commis-ja. Annak rendje és módja szerint fel is készültünk, és bejutottunk a magyar döntőbe. Ez az a 2008-as verseny, mely életem legmeghatározóbb és legnagyobb iskolája volt, mindamellett az első Bocuse d’Or-döntő volt életemben. 24 évesen megpályáztam a Budapest Bistro konyhafőnöki pozícióját, amit meg is kaptam. Közben a főnököm benevezett a Chaîne des Rôtisseurs Világszervezet megmérettetésére, ahol 2012-ben a második helyen végeztem. 2014-ben újra versenyeztem, mégpedig a luxemburgi gasztronómiai világbajnokságon vettem részt, ahol a magyar válogatott tagjaként nyílt lehetőségem tapasztalatokat szerezni. 2016-ban a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség támogatásával versenyeztem a WACS Global Chef Challenge európai selejtezőjén, ahol második helyezést értem el. Ezzel kijutottam a thesszaloniki világdöntőre, amit életem egyik legnagyobb kihívásaként éltem meg. Azt mondom, hogy az a séf vagyok, aki lerakja, megmutatja, és minden alkalommal beáll oda, ahová kell. Bármelyik pályán, bármelyik munkafolyamatot megcsinálja, szó nélkül, és meglátja a munkát, ha van. Mindig ott van, ahol kell, akár még három helyen is, és le tud dolgozni bárkit, mert ettől séf.”



Elek Richárd több nagy presztízsű étteremben szerzett tapasztalatot, így például: a debreceni Belga étteremben, a Hotel Divinusban, a Barabás Klub étteremben (itt 23 évesen konyhafőnökként), majd ezt követően 10 évet budapesti fine dining éttermekben, 5 évet a Fausto Ristorante-ban töltött. Háromszor vett részt a Bocuse D'or hazai döntőjében. 2018-ban a KönyvBár & Restaurant-nál tevékenykedett, amikor a vendégszavazatok alapján, a Harry Potter - és Diòtörő menüjével a CNN beválasztotta az éttermet a Budapest Top 10-be. A szakember a Lycium csapatához való csatlakozását megelőzően a DODO’S Restaurant-ban, a Duna Garden Hotel èttermében dolgozott.


Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.
Egy napra Budapestre költözik Hollywood

Egy napra Budapestre költözik Hollywood 

Wolfgang Puck Budapestre hozza a nemzetközi filmipar legnagyobb gálájának hangulatát.
Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton

Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton 

Ahol leülsz a barátokkal találkozni egy közös program előtt, aztán onnan nem indulsz tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.