Új szempontok a német étterem értékelő rendszerben

Németországban a tartományok fogyasztóvédelmi miniszterei nem elégednek meg a minőségi besorolással, hanem Brémában tartott országos értekezletükön most elhatározták, hogy tisztasági alapon is osztályozni fogják az éttermeket, cukrászdákat és kávéházakat - adta hírül az Inforádió.

A hajdani Köjálhoz hasonló intézmény eddig is ellenőrizte a német vendéglőket és cukrászdákat, és ha úgy vélték, nem felel meg a tisztasági követelményeknek, egyszerűen elrendelte bezárásukat. A nagyközönség mindezt saját hatáskörén kívül eső, hatósági intézkedésként élte meg, amin a fogyasztóvédelmi miniszterek most változtatni akarnak. Mégpedig úgy, hogy a higiénia szakértök szúrópróbaszerű látogatásainak eredményét megosztják majd a polgárokkal is.

Brémai értekezletükön törvényjavaslatot dolgoztak ki, amelynek alapján a villanyrendőr lámpafényeihez hasonlóan három színű vinyettával látják el az éttermek, bisztrók, kávézók és cukrászdák bejáratát. A kifogástalannak vélt helyek ajtajára zöld pontot ragasztanak, a nem teljesen kielégítő tisztaság esetén sárga pont kerül az ajtóra - míg a komoly fenntartást a piros ponttal fejezik ki.

Ezáltal a vendégekre bízzák, hogy betérnek-e kiszemelt vendéglőbe, vagy kávéházba. A pontok kiragasztását három ellenőrzés fogja megelőzni. Mint az észak-rajna-vesztfáliai fogyasztó védelmi miniszter, Johannes Remmel elmondta, a javaslat parlamenti megszavazását csaknem biztosra veszik. Reményét fejezte ki,hogy ezáltal eleve ösztönözni fogják a vendéglátó ipart is a tisztaság fokozására.

Utalt arra is, hogy a zöld, sárga és piros pontok kiragasztása távolról sem jelenti azt, hogy a higiéniai előírások semmibevétele esetén nem vonják meg az iparengedélyt az üzemeltetőtől - tudósította az Inforádiót Vincze András Németországból.


Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.