Újra mobilmentes hét a VakVarjú éttermekben

Negyedszerre rendezik meg a „Mobil Off, Élmény On” hetet a budapesti VakVarjú éttermekben március 20-26-a között. Ha a család minden tagja vállalja, hogy az étkezés ideje alatt az asztal közepén található lezárt dobozba helyezi el kikapcsolt mobiltelefonját, akkor a 14 év alatti gyerekek ajándékba kapják a menüt a VakVarjú éttermekben, Budapesten mind az 5 helyszínen.

Idén párok is csatlakozhatnak, akik a mobilmentes vacsoráért cserébe egy-egy pohár gyöngyözőborra vendégei az étteremcsaládnak.

 

„A VakVarjú étteremcsalád immár negyedik alkalommal rendezi meg a „Mobil Off, Élmény On” elnevezésű mobilmentes hetet március 20-26-a között, aminek apropója pont az, hogy kiszakadjunk ebből a virtuális élettérből és újra megtanuljunk egymásra figyelni. Azok a családok, amelyek vállalják, hogy a mobiltelefonjaikat egy erre az alkalomra készített fadobozba lezárják az étkezés végéig és a fizetésig egyetlen mobiltelefon sem kerül elő a dobozból, ingyen kapják a gyerekmenüt 14 éven aluli gyermekeik számára. Ezúttal a párokat is arra kérjük, hogy csatlakozzanak a mobilmentes étkezéshez, amiért egy-egy pohár gyöngyözőborra látjuk vendégül őket”, mondta Semsei Rudolf, az étteremlánc tulajdonosa.

A négygyermekes családapa elmondta, náluk a vacsoraidő a kezdetektől fogva szent és sérthetetlen, a mai napig törekednek arra, hogy ilyenkor mindig együtt legyen a család és az estebéd egy-másfél óráját valóban asztalközösségben töltsék el, ahol nincs helye az okostelefonnak. „Valóban nehéz megállni, hogy ne piszkáljuk állandóan a kütyüinket, de tapasztalatból mondom, hogy a közösség és az együttlét örömének megélésével a kulináris élvezet is sokkal magasabb!”, mondta Semsei Rudolf.

Forrás: vakvarju.com


Terítéken a furmint, az egyik legértékesebb hungarikum

Terítéken a furmint, az egyik legértékesebb hungarikum 

Történelmi borvidékünk elismeréseként született meg az a textil kollekció, amelyben Toszkána festői szépsége a furmint szőlő egyediségével fonódik össze. 
Terítéken a vendéglátóipar gazdasági fenntarthatósága

Terítéken a vendéglátóipar gazdasági fenntarthatósága 

Az esemény fénypontja idén is a három kategóriában - személy, vendéglátóhely és szervezet - adományozott Fenntartható Gasztronómia Díjak átadása lesz.
Jön a Gourmet Fesztivál

Jön a Gourmet Fesztivál 

Több mint ötven hazai étterem és cukrászda kétszáz fogását kóstolhatjuk végig.
TGI Fridays-ból Ribster lesz

TGI Fridays-ból Ribster lesz 

Az étterem új neve legkeresettebb ételükről az amerikai típusú Baby Back Ribs-ről kapta nevét.
Az év legnagyobb Kéknyelű kóstolója Badacsonyban

Az év legnagyobb Kéknyelű kóstolója Badacsonyban 

Az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóján részt vesznek a szakma elismert képviselői is.
Gasztrotúra keretében került átadásra az „Év Vendéglőse 2023” díj

Gasztrotúra keretében került átadásra az „Év Vendéglőse 2023” díj 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete tartalmas és izgalmas gasztrotúra keretében adta át az Év Vendéglőse díjat Erhardt Zoltánnak, Sopronban.
Nyitva az Alelí - ez most a pesti belváros egyik legjobb olasz étterme

Nyitva az Alelí - ez most a pesti belváros egyik legjobb olasz étterme 

Az Alelí egy mediterrán vidékeken őshonos dísznövény - ezt a nevet adta a spanyol éttermének három Michelin-csillagot szerzett sztárséf, Dani García, aki Budapesten nyitotta meg brandjének legújabb egységét.
Az idei év legjobb pezsgőjét kóstolhatjuk a főváros tetején

Az idei év legjobb pezsgőjét kóstolhatjuk a főváros tetején 

Komplex élmények és különleges koktélok is várnak a Hilton Budapest tetején található White Raven skybarban.
Megint egy skybar-nyitás: ezúttal a pesti oldalon

Megint egy skybar-nyitás: ezúttal a pesti oldalon 

Átadták a skybart a WING fejlesztésű ibis&TRIBE Budapest Stadium Hotelben, teljes szolgáltatáspalettájával várja látogatóit a Libertyben lévő szálloda-duo.
Vendéglátósok éves közgyűlése a Gundelben

Vendéglátósok éves közgyűlése a Gundelben 

Május 15-én a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) vezetősége és tagsága a Gundel étteremben tartotta éves közgyűlését.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.