Változó elvárások a borfogyasztók körében

Átalakultak a borfogyasztói igények, amit több, a közelmúltban ismertetett jelentés ismertet. Például van igény a csökkentett alkoholtartalmú, a szupermarketek sajátmárkás boraira is. De például a fémdobozos kiszerelésű iránt is lenne nagyobb kereslet.

Az egészséges mindennapokra koncentráló fogyasztók igyekeznek csökkenteni alkoholfogyasztásukat. Az alkoholtartalom-csökkentés bizonyos italok esetében (pl. sör) már megkezdődött, azonban a borok számára továbbra is potenciális réspiacot jelenthet. A természetességre vágyó fogyasztói közönség számára pedig vonzóbbak azok a termékek, amelyek alkoholtartalma természetüknél fogva alacsonyabb. Mindemellett a bio, a fenntarthatóság, a „fairtrade” és a környezetbarát továbbra is kívánatos hívószavak a borfogyasztó közönség számára.

A francia fiatalok körében az édes fehérborok kezdenek kimenni a divatból, helyettük egyre népszerűbbek a száraz borok. Az édes borok fogyasztása inkább a 60 év körüli fogyasztókat jellemzi. Ennek egyik oka lehet, hogy az édes bort inkább a libamájjal és a desszertekkel kötik össze, addig a száraz borok inkább aperitifként és kevésbé megterhelő ételek (pl. hal, fehér húsok, sajt) kísérőjéül szolgálnak.

A fiatalok fogékonyabbak a szokatlan kiszerelési méretek, megoldások (pl. fémdoboz) iránt, mint az idősebb fogyasztók – derült ki egy Ausztráliában készített tanulmányból. Ennek alapján a borok csomagolásfejlesztése a célcsoportok igényeinek figyelembevétele mellett piaci előny szerzését jelentheti.


A nők és a férfiak borválasztási és -fogyasztási szokásaiban nem figyelhető meg jelentős különbség. Egy friss jelentésből kiderült ugyanis, hogy a két nem képviselői egyenrangúak mind a fogyasztás területén, mind pedig a borok ismeretét illetően. Különbségként említhető, hogy az egyre inkább elterjedő fogyasztói igények, mint a fenntarthatóság vagy az etikusság iránt inkább a nők nyitottabbak, nagyobb hányaduk veszi figyelembe ezeket a szempontokat a vásárlás során.

A szupermarketeknek köszönhetően a sajátmárkás borok jelentősége folyamatos növekedést mutat az Egyesült Államokban. Amíg a ’90-es években a helyi üzletekben zajlott a borok vásárlása, addig napjainkban ennek hangsúlya egyre inkább a szupermarketekbe helyeződik át. A hazai kereskedelmi márkák és a szupermarketek jelentőségének fokozódásával érdemes a borok iránti növekvő igényre is felkészülni.
 ________________________________________

A borászattal kapcsolatos további részleteket a NAK Élelmiszeripari hírlevelének novemberi számában olvashat.

Forrás: Turizmus Online


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.