Hotel
Átadták az Aranykulcsos Tréninghelyszín díjakat
2008. november 4-én immár ötödik alkalommal rendezték meg a Develor Tanácsadó Zrt. „Aranykulcsos Tréninghelyszín” díjának átadó ünnepségét.
Hilton Budapest: a megújulás útján
Az 1976-ban épült szálloda az évek során folyamatosan újult meg. Az idei évben a 322 vendégszoba mindegyikébe Sony Bravia nagyméretű, laposképernyős tévé került, és megszépült az Executive Lounge is.
Marriott-Expedia együttműködés
Az online utazási piac leghosszabb távú – több évre szóló - stratégiai megállapodását kötötte meg a Marriott International szállodalánc és a világ legnagyobb online utazási irodája, az Expedia.
Új szálláshelyek a Dél-dunántúli régióban
38 milliárd forintos beruházás, 800 új munkahely, 1500 új szoba és 160 ezer négyzetméternyi kereskedelmi szálláshely. Ezek a főbb összesített mutatói annak a harminc pályázati nyertesnek, akik a 10 és fél milliárd forintos pályázati támogatás segítségével a következő két évben új szintre emelik a Dél-dunántúli régió szálláshelykínálatát.
Megújult a Ramada Hotel & Resort Lake Balaton honlapja
November 6-tól teljesen megújult külsővel és természetesen ehhez kapcsolódóan új tartalommal érhető el a Ramada Hotel & Resort Lake Balaton honlapja.
Rekordforgalom az Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpontban és a Hotel Lyciumban
A hosszú őszi szünetnek köszönhetően rekordforgalmat bonyolított le az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő, a négycsillagos Aquaticum Termál és Wellness Hotel, valamint a szintén négycsillagos Hotel Lycium.
Rekord forgalom Debrecenben
A hosszú őszi szünetnek köszönhetően az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő, az Aquaticum Termál és Wellness Hotel**** és a Hotel Lycium**** egyaránt rekord forgalmat bonyolított le.
Összeállt a Velence Resort & Spa front office csapata
A Velence Resort & Spa szálloda Front Office részlege 2008.október 27-én megkezdte a belépő Front Office részleg kollégáinak képzését. A munkatársak folyamatos Hostware és orientációs képzésen vesznek részt a szálloda hamarosan esedékes nyitására készülve.
Megnyílt a Park Hyatt Pekingben
A Hyatt Hotels & Resorts második pekingi szállodája a Chaoyang városrészben, a város üzleti és diplomatanegyedében fekszik.
Megnyílt a Park Hyatt Pekingben
A Hyatt Hotels & Resorts második pekingi szállodája Chaoyangban, a város üzleti és diplomatanegyedében fekszik.
Schmidt György a Pilvax City Hotel élén
November elejétől Schmidt György, a Fortuna City Hotel igazgatója veszi át a szintén a Mellow Mood Group üzemeltetésében működő 3 csillagos, 32 szobás Pilvax City Hotel vezetését, értékesítési munkáját Némethné Thurn Eszter segíti.
Összeállt a Velence Resort & Spa Front Office csapata
A Velence Resort & Spa szálloda Front Office részlege 2008.október 27-én megkezdte a belépő Front Office részleg kollégáinak képzését.
Újjászületik a Mercure Budapest Nemzeti
A Mercure Budapest Nemzeti november 1-jén bezárja kapuit, hogy 2009. június 1-jétől - egy teljes átalakítást követően - a MGallery hotelkollekció tagjaként, Hotel Nemzeti néven fogadhassa vendégeit.
„Mesterhármas” az erfurti szakácsolimpián
Az alsópáhoki Kolping Hotel**** Spa & Family Resort csapata az idei évben is megmérettette magát a nagy hagyományokkal rendelkező erfurti szakács- és cukrászolimpián.
Olimpiai bronzérmes a MenDan-ban
Az idei erfurti szakácsolimpián a zalakarosi MenDan Thermal Hotel**** mesterszakácsa, Borda Attila a „B” kategóriában (melegen készített, hidegen tálalt ételek) bronzérmet szerzett.
Housekeeping-rekord Bükfürdőn
2008. október 26-án különleges rekordot javított meg a bükfürdői Radisson SAS Resort & Spa szálloda tizennyolc fős housekeeping-részlege Cserpánné Németh Edit vezetésével.
Tippek a Marriottól a válság túlélésére
Arne Sorenson, a Marriott International európai vezetője a Wall Street elemzőinek elmondta, mit tesz a szállodalánc a következő néhány hónapban, hogy csökkentse a válság hatásait.
Tippek a Marriottól a válság átvészelésére
Arne Sorenson, a Marriott International európai vezetője a Wall Street elemzőinek elmondta, mit tesz a szállodalánc a következő néhány hónapban, hogy csökkentse a válság hatásait. A szállodai guru tanácsait könnyebb kimondani, mint betartani: tartani a foglaltságot, a piaci részesedést megőrizni, a költségeket csökkenteni.
A Marriott nem veszi meg a Steigenbergert
Hat év csönd után újra felröppent a híresztelés, amely szerint a Marriott megveszi a német Steigenberger Hotels AG-t. A Manager Magazin szerint legalábbis a részvények 99,6 százalékát birtokoló Steigenberger család az eladást fontolgatja.
Milánóban debütál a Doubletree
A Hilton család egyik, a kontinensen eddig ismeretlen márkája jelenik meg Milánóban: megnyitják a felső kategóriás, teljes körű szolgáltatásokat nyújtó Doubletree by Hilton Hotelt.
Új szolgáltatás: sportfelszerelés vendégeknek
Egy ismert sportszer-gyártó termékeit vehetik kölcsön és használhatják edzés közben a Fairmont hotellánc vendégei.
Accor: árbevétel növekedés az első kilenc hónapban
Az Accor idei első kilenc havi konszolidált árbevétele 5787 millió euró volt, ami 4,1 százalékos növekedést jelent 2007 azonos időszakához képest.
Bronzos lett a Spirit Hotel konyhafőnöke
Az idén október 19. és 22. között Erfurtban megrendezett Szakácsolimpián Farkas Bálint, a sárvári Spirit Hotel Thermal Spa***** konyhafőnökének teljesítményét a versenyen elindult 1400 versenyző közül bronzéremmel díjazták.
Újdonságok a Hilton Budapest szállodában
A Hilton Budapest szálloda számos újdonsággal várja vendégeit. Ezek között van olyan, mint a laposképernyős tévé minden szobában, és többek között új edzőtermet és új rendezvénytermet is kialakítottak.
HOTELZON: szállodafoglalás mobiltelefonnal
A Hotelzon, a világ vezető vállalati online szállodafoglalási rendszere bejelentette, hogy bevezet egy innovatív mobiltelefonos szállodafoglalási megoldást, amely lehetővé teszi, hogy a smartphone készülékek tulajdonosai valósidejű szállodafoglalást végezhessenek.
Hilton Budapest: a megújulás útján
Ahogy korábban már írtunk róla, a múlt héten mutatták be a partnereknek a Hilton Budapest közel múltban elkészült új rendezvénytermét, amelyet a Corvina étterem helyén alakítottak ki Plachtovics Vilmos Ferenczy-díjas belső építész vezető tervező irányításával. Tovább folytatódik azonban a szálloda megújulása.
Sikeres szereplés az erfurti szakácsolimpián
2008. október 22-én befejeződött a 22. IKA Szakácsolimpia, amelyen 53 nemzet közel 1600 séfje versengett. Magyarországot a Nemzeti Válogatott és 5 regionális csapat, valamint egyéni versenyzők képviselték.
Mit mutat a vendég-elégedettségi index?
A nehezedő gazdasági helyzet ellenére egyre elégedettebbek a vendégek a közepes kategóriájú és a luxusszállodák szolgáltatásainak színvonalával.
Bővül a Marmara HOTEL**** csapata
Bányász András a januárban nyíló, 97 szobás Marmara HOTEL**** értékesítési
és marketing igazgatója.
Újdonságok a Radisson SAS Birdland Resort & Spa-ban
Az augusztusi 78,9 százalékos ágyfoglaltság szeptemberben 79,3 százalékosra nőtt, és ezzel fennállása legjobb kihasználtságát érte el a bükfürdői ötcsillagos Radisson SAS Birdland Resort & Spa szálloda.
Erős visszaesés a bécsi szállodáknál
A Deloitte Österreichs egyik aktuális tanulmánya szerint romlottak a hotelágazat eredményei. Augusztusban a kihasználtság és a revPAR (egy kiadható szobára jutó bruttó árbevétel) is visszaesett.
Csak 18 éven aluliaknak!
Három emeleten és 1100 négyzetméteren nyúlik el a gstad-saanen-i Steinberger Hotel luxus spa- és wellness-központja, amelynek különlegessége, hogy egyik emeletét gyerekek számára alakították ki.
Újdonságok a bükfürdői Birdlandben
A szeptemberben elért 79,3 százalékos foglaltságával fennállása legjobb kihasználtságát érte el a bükfürdői ötcsillagos Radisson SAS Birdland Resort & Spa szálloda, amely számos újdonsággal fogadja vendégeit.
Az InterContinental is lassít a válság miatt
A Marriott után az InterContinental is bejelentette, hogy folyamatban lévő beruházásait is érinti a globális gazdasági visszaesés.
Erős visszaesés a bécsi szállodáknál
A Deloitte Österreichs egyik aktuális tanulmánya szerint romlottak a hotelágazat eredményei. Augusztusban a kihasználtság és a revPAR (egy kiadható szobára jutó bruttó árbevétel) is visszaesett.
Megújult Corvina különterem a Hiltonban
Csütörtökön adták át ünnepélyes keretek között a Hilton Budapest új konferenciatermét.
Két új szállodát nyit Pekingben a Le Méridien
A Le Méridien megállapodott a Wanda Grouppal, hogy 2011-ben két szállodát nyit Kínában, egyet Qingdao-ban, egyet pedig Chongqing-ban.
Minőségi díj a Ramada Hotel & Resort Lake Balatonnak
2008. október 13-án osztották ki a CONNEX GROUP minőségi díjait a svájci CHAMPFER – ben rendezett CONNEX Gálán.
Megújult az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** Wellness Szigete
2008. október közepétől tágasabb, új helyen fogadja az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** Wellness Szigete a kényeztetésre vágyó vendégeket.
Megújult az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** Wellness Szigete
2008. október közepétől tágasabb, új helyen fogadja az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** Wellness Szigete a kényeztetésre vágyó vendégeket.
Növeli a Sofitelek számát az Accor
A következő négy évben megerősíti luxusmárkáját, és összesen 165-re növeli a Sofitel-márkához tartozó szállodái számát az Accor.
Magyar szálloda a világ legjobbjai között
Egyetlen magyarországi szálloda, a Duna-parti Four Seasons Gresham Palace került be a Forbes magazin által összeállított a világ 400 legjobb szállodája közé. A legtöbb hotel az Egyesült Államokból került a világ top 400 háza közé, a magyar főváros nagy versenytársa Prága két szállodával szerepel a világelsők között.
Kempinski: gasztrofesztivál Moszkvában
A budapesti Kempinski Corvinus Budapest és a moszkvai Baltschug Kempinski Moszkva szállodák közös gasztronómiai fesztivált szerveznek ezen a héten Moszkvában.
A sárvári Spirit Hotel a saját útját járja
A 100 százalékban magyar tulajdonban lévő ötcsillagos hoteltől a napokban vette vissza a névhasználati jogot a Rogner.
A legjobb hotel a világon: a prágai Grand Hotel Bohemia
Az 1993 óta az osztrák Austria Hotel Internationalhoz tartozó Grand Hotel Bohemia lett a régió (Európa, Közép-Kelet, Afrika), sőt a világ legjobb szállodája.
Megnyitott a világ legnagyobb Ramadája Mekkában
Szaúd-Arábiában, az iszlám szent városában, Mekkában hétfőn hivatalosan is megnyitott a világ legnagyobb, 998 szobás Ramada szállodája.
Zalakarosi szállodatervek
Az Aquaprofit Zrt.-ből és az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Proform Zrt.-ből álló konzorcium nyerte el a megbízást a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő új kétszázhúsz szobás, négycsillagos szállodájának megépítésére - tájékoztatták lapunkat Aquaprofit Zrt. illetékesei.
Energiatakarékos szállodaszoba 65 euróért
Jövőre nyílik meg Bécsben a világ első, nullszaldós energiamérlegű szállodája. Ez azt jelenti, hogy a szálloda annyi energiát termel meg, amennyit elfogyaszt. Az érdeklődők 64 eurós kezdő ártól próbálhatják ki a "zöld" hotelt.