A párizsi olimpiát követően újra lehet fürdeni a Szajnában

Párizsban szombattól ismét engedélyezett a fürdőzés a Szajnában a 2024-es olimpiai játékok örökségeként megtartott három kijelölt fürdőhelyen, amelyek tavaly nyáron közel 100 ezer látogatót fogtak.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A keleti 12. kerületben a Bercy nevű strand, a nyugati 15. kerületben, a Grenelle fürdőzőhely az Eiffel-torony közelében, és a belvárosban a Louis-Philippe híd közelében kijelölt fürdőzőhely augusztus végéig ingyenesen látogatható.

A több mint száz évig tartott tiltás után a három kijelölt és felügyelt párizsi szabadstrand a 2024-es párizsi olimpiát megelőző folyótisztítási program legnagyobb fenntarthatósági öröksége.

A fürdőzés Párizsban ezenkívül továbbra is engedélyezett – de mostantól csak vasárnaponként – a 10. kerületben, a Szent Márton-csatorna egyik szakaszán, amelyet Emmanuel Grégoire szocialista polgármester már a június közepi hőhullám idején megnyitott folyamatos használatra. A csatornák kedvelői viszont minden nap fejest ugorhatnak a város északkeleti részén található La Villette park medencéjébe az Ourcq csatorna partján.


Fotó: DepositPhotos.com

A csütörtökön közzétett legfrissebb összesítés szerint a június 19-én kezdődött hőségben legalább kilencven ember fulladt meg Franciaországban, többségük felügyelet nélküli fürdőzőhelyeken.

Az időjárástól függően a Szajna vize fürdésre alkalmatlanná válik erős csapadék esetén. A kialakított helyszínek tavaly júliusban több napig zárva maradtak az esőzések után, s a 2024-es olimpián is csak öt napot engedélyeztek a versenyekre és edzésekre a tervezett 11 napból.

A víz minőségét naponta többször fogják ellenőrizni, helyszíni érzékelőkkel, valamint laboratóriumban, hogy ellenőrizzék a többi között az Escherichia coli és enterococcusok szintjét. Ez a két baktérium a legfőbb indikátora a fekáliás szennyezettségnek.

Ezek jelenléte és mennyisége határozza meg, hogy a Szajna vize biztonságos-e az emberi szervezet számára.

A szennyvíztisztító állomások korszerűsítésével és egy 50 ezer köbméteres víztározó megépítésével, valamint a 300 lakóhajó csatornahálózatra való csatlakoztatásával Párizsban már nem ömlik szennyvíz a Szajnába. Máshol azonban egyes települések heves esőzések eseték továbbra is a Szajnába vezetik el a vizeiket, valamint 11 ezer hajó még mindig nincs csatlakoztatva a csatornahálózathoz.

A strandokon zászlórendszerrel – zöld, narancssárga és piros – tájékoztatják a fürdőzni vágyókat a víz minőségéről és az esetleges zárásokról. Az 120 centiméternél alacsonyabb gyermekeknek nem engedélyezett a fürdőzés a Szajnában.

A áramlat miatt a fürdőzőknek kötelező egy derékra erősíthető úszóbóját viselniük. A standokat úszómesterek felügyelik, akik úszásoktatást is tartanak.

A Szajna mellékfolyóján, a Marne folyón, Párizs keleti részén további öt fürdőhelyet alakítanak ki a nyári időszakra.


Holdfényben is látogatható Pompeji

Holdfényben is látogatható Pompeji 

Július 2-án és további tizenhárom napon nyitják meg este a világhírű régészeti területet.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Miért ülnek le folyton a norvég szurkolók a futball-vb idején a földre, és kezdenek el evezni?

Miért ülnek le folyton a norvég szurkolók a futball-vb idején a földre, és kezdenek el evezni?  

A vb legfurcsább, mégis legszimpatikusabb szurkolói trendjének magyarázata.
Ilyen lesz a jövő utazástervezése

Ilyen lesz a jövő utazástervezése 

Egy kutatás alapján a milleniálok és a X-generáció tagjai is sokkal inkább nyitottak az AI-megoldásokra az utazástervezés kapcsán, mint a Z generációsok.
Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek

Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek  

Kovács Balázs, aki egyben az EU Climate Pact nagykövete Ausztriában, meghatározó szerepet játszik a fenntarthatósági jó gyakorlatok nemzetközi terjesztésében.
OECD: nő a turisztikai ágazat, de van, amire figyelni kell

OECD: nő a turisztikai ágazat, de van, amire figyelni kell 

Az utazási döntéseket a biztonsággal, megfizethetőséggel és lemondásokkal kapcsolatos aggodalmak befolyásolhatják.
Ezer év után Londonba érkezik a világ első képregénye – már az első napon tízezrek álltak sorba a jegyekért

Ezer év után Londonba érkezik a világ első képregénye – már az első napon tízezrek álltak sorba a jegyekért 

A Bayeux-i kárpit a középkor egyik legismertebb műtárgya, bár a neve kissé megtévesztő: valójában nem szőtt kárpit, hanem hímzett lenvászon, amely közel 69 méter hosszú és mintegy 50 centiméter magas.
Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral 

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok.
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét

ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét 

Az ECTAA, az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége komoly aggodalmának ad hangot a Tanács és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodást követően.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.