Hotel
Új wellness-szállodát terveznek a Balatonnál
Négycsillagos, gyógyszolgáltatásokat is nyújtó welness-hotelt és nyitott, melegvizes termálfürdőt építtetne a balatonmáriafürdői önkormányzat – mondta a Világgazdaságnak Galácz György, a település polgármestere.
Varsói szállodát díjazott a „Travel&Leisure” című lap
A varsói Le Meridien Bristol szálló az európai listán az előkelő 18. helyet, a világranglistán pedig az 57. helyet szerezte meg a „Travel&Leisure” című lap által kiírt versenyben.
Falusi szálláshelyek csatlakozhatnak a Műemléki Világnaphoz
2009-ben a Kulturális Turizmus Évében a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága szervezésében, a Műemléki Világnap keretében országszerte számos műemlék nyitja meg kapuit április 18-án díjmentesen a látogatók előtt.
Üzleti turizmus: csökken a tartózkodási idő
Tavaly 1,9-ről 1,5-re esett vissza az üzleti utazók átlagos szállodai tartózkodásának hossza – derül ki a HRG legfrissebb kutatásából. Ráadásul gyakran a korábban megszokottnál alacsonyabb kategóriájú hotelt választanak.
Nulla csillagos hotellánc
Minimalizmus luxus helyett: ez lesz a mottója annak a hotelláncnak, amelyet „Zero Star Hotels” néven akarnak bevezetni.
Zöld szálloda-projektet indít az IH&RA
Az ENSZ is támogatja az európai uniós országok szállodaiparágának új projektjét, amelynek célja, hogy energiahatékony és megújuló energiákat alkalmazó megoldásokat kutassanak, fejlesszenek ki hotelek számára.
Újabb szállodák kapták meg a Magyar Turizmus Minőségi Díjat
Befejeződött a Magyar Turizmus Minőségi Díj 2008. évi szállodai és éttermi programjának értékelési szakasza.
A legnagyobb ígéret a szállodai piacon: Ukrajna
Oroszország mellett Ukrajna az az ország Kelet-Európában, ahol a legnagyobb a fejlődési potenciál, ráadásul a legkisebb a kínálat a jó színvonalú szállodai ágyakból.
Minőséggel a válság ellen
Egy sikeres próbaév után 2006-ban került bevezetésre a Nemzeti Turisztikai Bizottság (volt Országos Idegenforgalmi Bizottság) által gondozott Magyar Turizmus Minőségi díj. Az idén újabb kilenc taggal gyarapodott a lista, s ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót - az egyik idei nyertes hotelben, a Mercure City szállodában - Dr. Kovács Miklós szakállamtitkár és Dr. Wolff Péter, a régi-új bizottság társelnöke.
Zöld szálloda-projektet indít az IH&RA
Az ENSZ is támogatja az európai uniós országok szállodaiparágának új projektjét, amelynek célja, hogy energiahatékony és megújuló energiákat alkalmazó megoldásokat kutassanak, fejlesszenek ki hotelek számára.
A legnagyobb ígéret a szállodai piacon: Ukrajna
Oroszország mellett Ukrajna az az ország Kelet-Európában, ahol a legnagyobb a fejlődési potenciál, ráadásul a legkisebb a kínálat a jó színvonalú szállodai ágyakból.
Medical wellness-központtal bővült a hévízi Európa Fit
Gyenesei István önkormányzati miniszter január 27-én ünnepélyes keretek között adta át a hévízi négycsillagos Hotel Európa fit szálloda európai színvonalú gyógyászati és well¬ness-központját.
Igazgatóváltás: Tihanyból Füredre
A grand opening előtt álló, részlegesen már 2008 tavasza óta üzemelő négycsillagos, balatonfüredi Anna Grand Hotel igazgatói posztját január 26-tól Cserép Béla tölti be.
Tanulmányút a kecskeméti Granadába
2009. Február 18-án tanulmányi kirándulást szervez a kecskeméti Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel és a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége.
Megnyílt Prágában az első Buddha-Bar Hotel
Január 22-én adták át a Buddha-Bar Hotel Prague-ot a cseh főváros belvárosában.
Új borlap és borszakértők a Kempinskiben
A Kempinski Hotel Corvinus felszolgálói nemrégiben 8 héten át, alkalmanként 4 órában ismerkedtek borokkal, pezsgőkkel. A tanfolyam különlegessége, hogy a résztvevők nem csak elméleti oktatást kaptak, hanem a gyakorlatban is szakszerűen végigkóstolták azt a 130-féle bort, amely a szálloda új borlapján szerepel.
Berlinben is hotelláz
A válságnak semmi nyoma: nyolc új szálloda nyílik az idei év első félévében a német fővárosban. A legtöbb közülük középső és felső kategóriás.
Szállodaépítési láz a Dél-Alföldön
Egyszerre négy szálloda rekonstrukciója, illetve építése zajlik Szegeden, Mórahalmon és Szentesen, az összesen közel hétmilliárd forint értékű ingatlanfejlesztés megvalósítását 2,1 milliárdos uniós támogatás segítheti.
Indulhatnak a fejlesztések a Club Aligában
Az összes engedély megszerzése után legkorábban jövő év közepén indulhat meg a Club Aliga területén az összesen 250-300 millió eurós beruházás - hangzott el a befektetők szerdai ajtótájékoztatóján.
Bukarestben jön az árháborúk éve
A bukaresti szállodák már a tavalyi év utolsó három hónapjában megérezték a válság hatását.
Szállodaépítési láz Berlinben
A válságnak semmi nyoma: nyolc új szálloda nyílik az idei év első félévében a német fővárosban. A legtöbb közülük középső és felső kategóriás.
Neckermann-szálloda lett a Karosból
A Neckermann Klub Oázis klubszállodáinak legújabb tagja a Karos Spa.
Változás a City Hotel Mátyás, Pilvax és Ring üzemeltetésében
Megállapodás született a belvárosi City Hotel Mátyás, Pilvax és Ring szállodákat üzemeltető Mellow Mood Group és a szállodák tulajdonosa, a Dare Group között, mely szerint a három szálloda üzemeltetését a Dare Group és a Platinum Hotels veszi át 2009. február 1-jétől.
Új értékesítési igazgató a New York Palace-ban
Nánai Balázs személyében új értékesítési vezető csatlakozik a Boscolo New York Palace csapatához.
Megvan a zöld hotelek listája
A zsűri döntése alapján a Magyar Szállodaszövetség Zöld Szállodája 2009-2010 cím viselésére beadott pályázatuk alapján az alábbi szállodák jogosultak:
Malév - Hilton közös pontgyűjtés
A Hilton Hotels Corporation több mint háromezer Hilton Family szállodájában is gyűjthetik világszerte Bónusz Pontjaikat a Malév Duna Club-tagjai ez év január 15-től.
A XXI. századi siker titka
Több, mint 35 resort típusú szálloda részvételével készült a HSMAI's Resort Marketing Special Interest Group legújabb felmérése az online médiumokról. A kutatásból kiderült többek között, mi az az öt dolog, ami a sikeres online kampányhoz kell, illetve hogy milyen változások történtek az elmúlt években ezen a területen.
Kevés a szép étlap, de azt díjazzák
A honi vendéglősök zömét nemigen érdekli, hogy néz ki az étlap, amelyet a kuncsaft elé tesz: az összkép nem túl fényes – vallja az első magyar étlapverseny zsűritagja, akit az a szerencse ért, hogy szépet is láthatott.
7 új indiai Marriott szálloda 2009-ben
A Marriott International 2009-ben 7 új szállodát nyit Indiában összesen 1561 szobával bővítve ezzel az ország szállodai szobakapacitását.
Az Accor 900 milliós nyereséggel zárta a tavalyi évet
Az Accor szállodalánc adózás előtti nyeresége az előzetes adatok szerint várhatóan 870-890 millió euró között lesz, ami összehasonlítva az egy évvel korábbi (a beszerzések hatásaitól megtisztított) adatokkal 12 százalékos növekedést jelent, nem számítva az osztalékként a részvényeseknek kifizetendő összeget.
Az Accor 900 millió euró körüli nyereséggel zárta a tavalyi évet
Az Accor szállodalánc adózás előtti nyeresége az előzetes adatok szerint várhatóan 870-890 millió euró között lesz, ami összehasonlítva az egy évvel korábbi (a beszerzések hatásaitól megtisztított) adatokkal 12 százalékos növekedést jelent, nem számítva az osztalékként a részvényeseknek kifizetendő összeget.
Természetvédelem luxuskivitelben
„Felejtse el a régit, itt a zöld luxus!” – ezekkel a szavakkal hívta fel a figyelmet a világ első nonprofit, luxusszínvonalú zöld szállodájára, a Fülöp-szigeteken, a Palawan természetvédelmi területen lévő Cacao Resort-ra Joel Cere, a Cacao Resorts vezérigazgatója.
Megvan a világ legjobb lakosztálya
A World Travel Awards kiadta a világ legjobb lakosztálya díjat. A nyertes a dubai Monarch Hotel „The Monarch Suite” nevű lakosztálya. És hogy milyen ez a lakosztály?
Fődíj a marmara HOTEL-ben
Az osztrák T.A.I. (Turizmuswirtschaft Austria & International) minden évben megrendezi a Werbe Grand Prix nevű kiadványversenyét a Salzburgi Ferienmesse vásáron.
Nehéz év vár a kaszinókra is
Az előrejelzések szerint az idei év decemberére 2,9 százalékkal visszaesik a hotelekben működő kaszinók nyeresége az USA-ban, mert csökkennek a keresetek és nő a munkanélküliség. A többi szerencsejáték sem lesz sokkal szerencsésebb.
Nem jutnak hitelhez a hotelfejlesztők
A húsznál is több tervezett budapesti hotel megvalósítását a megemelkedett költségek mellett parkolópályára terelték a pénzhez jutási nehézségek is. A Napi Gazdaságnak nyilatkozó szállodafejlesztési szakértő szerint sokan egyszerűen nem jutnak hitelhez a bankoktól.
Megvan a világ legjobb lakosztálya
A World Travel Awards kiadta a világ legjobb lakosztálya díjat. A nyertes a dubai Monarch Hotel „The Monarch Suite” nevű lakosztálya. És hogy milyen ez a lakosztály?
Hideg van? Árengedmény!
„Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál alacsonyabb az ár” – ez volt a szlogenje a Lindner Hotels és a hotel.de közös akciójának, amelynek keretében a vendégek annyi százalék kedvezményt kaptak az árból, ahány fokkal a hőmérő higanyszála a 0 fok alatt volt a foglalás pillanatában.
Rekordbevétel a Best Westernnél
A Best Western a 2008-as üzleti évben rekord mértékű, mintegy 1,16 milliárd dolláros szálláshely-bevételt realizált.
1 fontos brit szobák
Január végéig napi 1 fontért szállhatnak meg a vendégek az Umi budget hotellánc londoni Notting Hillen, valamint Brighton híres tengerpartján lévő szállodáiban.
Befagyasztották a fővárosi hotelfejlesztéseket
A húsznál is több tervezett budapesti hotel megvalósítását parkolópályára terelték a dráguló költségek, az elvárt magasabb önerő, valamint a hitelezési hajlandóság csökkenése, pontosabban a projektfinanszírozás szünetelése.
Tajvanon is tilos dohányozni a szállodákban
Vasárnap óta számos európai állam után már Tajvanon is tilos a dohányzás a fedett nyilvános nyilvános helyeken, így a szállodákban, éttermekben, a repülőtereken, internet kávézókban, fedett megállóhelyeken és az állomásokon.
Hideg van? Árengedmény!
„Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál alacsonyabb az ár” – ez volt a szlogenje a Lindner Hotels és a hotel.de közös akciójának, amelynek keretében a vendégek annyi százalék kedvezményt kaptak az árból, ahány fokkal a hőmérő higanyszála a 0 fok alatt volt a foglalás pillanatában.
Hivatalosan is négycsillagos az Arena
Január 1-től hivatalosan is négycsillagos szállodaként és Danubius Hotel Arena néven üzemel a Stadion szálloda.
Állami mentőövet kérnek a török szállodások
A Török Szállodaszövetség (TUROFED) támogatásért fordult a török kormányhoz.
Szállodává alakítottak egy Jumbo Jetet Stockholmban
Január közepétől aki akar, egy kiszolgált Boeingben is megszállhat a stockholmi Arlanda repülőtéren. A gépben, amelynek pilótafülkéjét lakosztállyá alakították át, 85 vendéget tudnak fogadni.
Szállodává alakítottak egy Jumbo Jetet Stockholmban
Január közepétől aki akar, egy kiszolgált Boeingben is megszállhat a stockholmi Arlanda repülőtéren. A gépben, amelynek pilótafülkéjét lakosztállyá alakították át, 85 vendéget tudnak fogadni.
Spórolással mutat példát az almádi Ramada
A balatonalmádi Ramada Hotel & Resort Lake Balaton ezúton tájékoztatja kedves Vendégeit és Partnereit, hogy a szálloda vezetése 2009. január 8-tól, azonnali hatállyal intézkedéseket tett a gáz-felhasználás csökkentésére.