2011-et is együtt köszöntik az Aranykulcsosok

Top elegáns helyszínre, a főváros egyik legújabb szórakoztató központjába, a Nyugati pályaudvar szomszédságában, a sokak által még ismeretlenül hangzó Eiffel térnél lévő Mix Étterembe hívták ezúttal újévi koccintásra a Magyar Szállodaportások Aranykulcsos Egyesülete tagtársaikat, barátaikat és azoknak a cégeknek a képviselőit, akikkel az év folyamán együtt dolgoznak. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ungár Tamás elnök köszöntő szavai után Biliczki Sándor, a vendéglátó hely tulajdonosa mutatta be röviden Budapest egyik legtrendibb, mostanság legszebb szórakoztató központját, ahol helyet kapott bár, étterem és klub – mindez 1500 m2-en. A tulajdonost egyébként a szakma korábbról a Costes-ben eltöltött 8 év okán ismerheti, akárcsak az onnan magával hozott sztárséfet, Nicolas Delgado-t, akinek Costes-beli munkája alatt született meg tulajdonképpen Magyarország eddig egyetlen Michelin-csillaga. Az új helyen azonban, mint Biliczki elmondta, nem a Michelin-csillagot célozzák meg, hanem egy olyan különleges gasztronómiai és szórakoztató központ megteremtésén és sikeres működtetésén fáradoznak, amely akár céges rendezvények lebonyolítására is tökéletesen alkalmas. Egyszerre 150 ember vacsorázhat a gyönyörű környezetben, bisztró kategóriájú és formájú ételek közül válogathat – persze, Delgado van a konyhán, ezért a csúcsminőség e téren is garantált.

Majd Horváth Endre, minisztériumi helyettes államtitkár köszöntötte az egybegyűlteket, aki kihangsúlyozta, bár a decemberi KSH-adatok még nem publikusak, azonban nyilvánvaló, hogy bár Budapesten a vendégéjszakaszám erősen nőtt, azonban az alacsony árak miatt a bevételi oldal még mindig hagy maga után kívánni valót. Niklai Ákos a Magyar Szállodaszövetség nevében emelte poharát az új év alkalmából egybegyűlt szállodaportásokra, és kiemelte, hogy az elmúlt év egyik közös nagy rendezvénye volt a szállodaportások versenye, amelyet az MSZSZ-szel karöltve rendeztek.

Ungár Tamás, a hazai Aranykulcsosok elnöke beszédét egy perces néma emlékezéssel kezdte – hiszen Gunst András, a szakma nagyja (mint erről lapunkban is hírt adtunk), már nem lehetett jelen az új évi köszöntőn. Majd röviden felsorolta az elmúlt év legsikeresebb rendezvényeit, közös programjait, és az idei esztendőből a Kanadában megrendezendő nemzetközi Aranykulcsos Kongresszust emelte ki. Elhangzott még, hogy sajnos „olcsók vagyunk, és rosszak a mutatóink”, de idén már várható lassú emelkedés, hiszen áremelés van minden házban, és a januári-februári „nagy halál” után bízvást reménykedhetünk abban, hogy több vendég érkezése várható. Végül az egész csapatot egész évben óriási energiával összefogó elnök megköszönte teljes vezetőségének is a közös munkát, és emelte pezsgős poharát a meghívottakra, köszöntve az új esztendőt.  


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.