5500 plusz éjszakát hoztak a Balatonnak a futóturisták

Egyre több új lehetőség merül fel mostanában a balatoni turistaszezon meghosszabbítására. Ennek egyik módja a futóturizmus, amely főként a BSI (Budapest Sportiroda) elő és utószezonban szervezett balatoni futóeseményeinek köszönhető.

Az elmúlt hétvégén, március 19 és 22. között rendezték meg a négynapos Balaton Szupermaratont, amely során a résztvevők körbefutották a tavat. A Balaton Szupermaraton kapcsán több mint hétszázan érkeztek a Balatonhoz: a résztvevő futók, a kísérőik és a szervezők összesen mintegy 2500 vendégéjszakát töltöttek el a tónál.

A futam a Siófok – Fonyód – Szigliget – Badacsony – Balatonfüred – Siófok útvonalon 194,5 kilométert megtéve haladt a Balaton körül, megélénkítve ezen települések látogatottságát és forgalmát a kora tavaszi időszakban. Főként a siófoki és a balatonfüredi szállások forgalma nőtt meg ugrásszerűen a verseny alatt, hiszen ez a két település volt a tókerülő verseny két legfontosabb bázisa, a résztvevők többsége ezeken a településeken foglalta le szállását. Volt olyan étterem, amelyik kifejezetten a résztvevők kedvéért nyitott ki az esemény alatt. 2009-ben már nem csak magyar, hanem külföldi résztvevők is érkeztek a versenyre.

A BSI idén júniusban kezdi meg a 2010. márciusi Balaton Szupermaraton nemzetközi, nagy léptékű promóciós kampányát, melytől a külföldi indulók létszámának megtöbbszöröződését várja. A BSI másik balatoni eseménye, a Balaton Maraton november közepén már ötödik éve örvend nagy népszerűségnek, a futóturisták ebben az időszakban mintegy 3000 vendégéjszakát töltenek Siófokon és környékén. A balatoni futóesemények tehát már az előszezon előtt és az utószezon után is vendégeket vonzanak a magyar tenger partjára, meghosszabbítva ezzel a balatoni szezont, növelve a balatoni települések forgalmát és gyarapítva az eltöltött vendégéjszakák számát.


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.