A Hotelstars egyre növekvő szerepe

34 százaléka a hazai szállodáknak már csatlakozott a Hotelstars európiai minősítő rendszerhez – többek közt erről számolt be dr. Horváth Viktória, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára szerdán Mátraházán, ahol ünnepélyes keretek közt adta át a Hotelstars Wellness védjegytáblát a LIFESTYLE HOTEL MÁTRA ****superior szálloda képviselőinek.

Érdekes, elgondolkodtató számok is elhangzottak: a hazai hotelek szobaszámot tekintve 47,5 százaléka már a Hotelstars Union (HU) védjegy tulajdonos, így az összférőhelyszám 46 százaléka a harmonizált európai minősítő rendszer tagja. A statisztika alapján az is kiderült, hogy a hazai szállodákba foglaló vendégek 57,9 százalékának számít és nézi, hogy az adott hotel tagja-e a HU-nak, a hazai szállodák összes bruttó árbevételének 58,8 százalékát a védjeggyel rendelkező szállodák tudhatják magukénak. 

Mindez a „minőség = versenyképesség” szoros kapcsolatát bizonyítja, emelte ki a helyettes államtitkár asszony. Majd megemlítette, hogy a most is folyamatban lévő 2014-2020-ig terjedő időszakban a források tervezésénél az NGM számít a HU védjegy minősítő rendszer alapján történő besorolásra, hiszen a számok fényében is kiderült, hogy a Hotelstars Nemzeti Szállodai Védjegy – amely nemzetközi mérce alapján lett kialakítva, és nem az állam oldaláról, hanem „alulról”, azaz a szakma részéről indult kezdeményezés volt eredetileg – országos valamint nemzetközi szinten is alkalmas a magas minőséget nyújtó szolgáltatók pozitív megkülönböztetésére. 


 Vizuális élményteremtés a luxusvendéglátásban

Vizuális élményteremtés a luxusvendéglátásban 

A luxusvendéglátás világában minden apró részlet számít – legyen szó egy exkluzív enteriőrről, tökéletesen megkomponált menüsorról vagy az alkalmazottak megjelenéséről.
Szállodanyitás Tatán, az Öreg-tó partján

Szállodanyitás Tatán, az Öreg-tó partján 

Már csak pár napot kell aludni, és nyit a tatai négy csillag superior minősítésű Malom és Kacsa Boutique Hotel.
Nő az online foglalásos vendégéjszakák száma Európában

Nő az online foglalásos vendégéjszakák száma Európában 

A vendégéjszakák száma 2025 első negyedévében 2024 azonos időszakához képest 4,8 százalékkal nőtt.
MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra

MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels

Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels 

A cseh anyacéggel rendelkező hotellánc új Mamaison szállodája már várja vendégeit Budapest szívében.
15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe

15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe 

Idén 15 éves a Lady in Red program, amely a Kempinski szállodalánc egyik legjellegzetesebb arculati eleme.
Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról

Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról 

Az idei év ötödik hónapjában Magyarországon 987 szálloda üzemelt.
Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel

Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel 

NGM: tovább dübörög a turizmus a hazai szálláshelyeken.
Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben

Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben 

Bemutatkozott az ibis Styles Debrecen Airport Hotel.
KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról

KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról 

Áprilisban a turisztikai szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.