A napokban dönt a kormány a siklósi hotelfejlesztés támogatásáról

Március 22-én, hétfőn megkezdődik a siklósi vár déli és keleti szárnyának, valamint a várudvar burkolatának felújítása.

A kivitelezési munkálatokat pályázati úton elnyert pécsi Bayer Center ezen a napon veszi át a munkaterületeket. A 950 millió forint összköltségvetésű rekonstrukció az elmúlt év áprilisában, a Norvég Alapból elnyert 808 milliós támogatás, valamint száz millió költségvetési forrás és a település által hozzátett 42 millió forint felhasználásával valósul meg. A munkálatok befejezése ez év vége, azonban egy másik győztes pályázatnak köszönhetően a tervek szerint a vár jövő év március idusán nyitja meg ismét kapuit a nagyközönség előtt. Két pályázatnak köszönhetően összesen másfél milliárd forint értékű fejlesztésekre kerülhet sor az elkövetkezendő időszakban a tavaly ősz óta zárva tartó siklósi várban.

Várhatóan napokon belül kormányzati döntés születik az önkormányzat által a várban most induló fejlesztéshez kapcsolódó - termálvizes részleggel rendelkező négycsillagos, 35 szobás hotel építése – pályázatról, amely kedvező elbírálása esetén a beruházás 305 millió forintos támogatás felhasználásával valósulhat meg. Siklós egyik kitörési pontja, fejlődési pályára állításának fontos eleme a vár helyreállítása mellett, a belváros rendbetétele. A város vezetői bíznak benne, hogy ezek révén nő a település és térségnek turisztikai vonzereje, több vendég érkezik, amelyből a helyi kis- és középvállalkozások is jelentős megrendelést, bevételt remélnek.


Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.