Accor-jelentés 2023-ról: növekedés nemzetközi szinten, a magyar piacot is beleértve

A világ vezető szállodaipari csoportja közzétette 2023-as évre vonatkozó pénzügyi eredményeit. Az EBITDA meghaladta az 1 milliárd eurót, és az eredmény felülmúlja a 2023-ra vonatkozó előrejelzést. A vállalat folytatta vonzó részvényesi hozampolitikáját, és bízik a 2024-es növekedési kilátásokban, áll a szállodacsoport legfrissebb jelentésében.

Mint írják, az Accor Magyarországon is nagyon sikeres évet zárt, jelentősen növekedett az egy kiadható szobára jutó árbevétel (RevPAR) és a foglaltsági ráta is. A vállalat négy új szállodát nyitott, és két új márkát vezetett be a magyar piacon, a TRIBE-ot és a Mövenpicket.

 

Ilyen lesz a Debreceni Nemzetközi Repülőtér mellett már épülő hotel / Forrás: Accor
Ilyen lesz a Debreceni Nemzetközi Repülőtér mellett már épülő hotel / Forrás: Accor

Az Accor 2023-ban rekordmagas eredményt ért el, az EBITDA történetében először átlépte az 1 milliárd eurós határt

– mondta Sébastien Bazin, az Accor elnök-vezérigazgatója, majd hozzátette:

 Az elmúlt évben a csoport minden szegmensben és földrajzi területen növekedést ért el. Ez jól mutatja az asset-light modell előnyeit, két divízióra – egyrészt a Premium, Midscale és Economy, másrészt a Luxury és Lifestyle – épülő szervezetének hatékonyságát, a márkák vonzerejét, disztribúciós és hűségprogram-stratégiájának erejét, valamint a pénzügyi fegyelmet.

Komlósi Gabriella, az Accor HotelServices Magyarország ügyvezető igazgatója a hazai eredmények kapcsán elmondta:

2023 kifejezetten sikeres év volt az Accor számára Magyarországon is. A kiadható szobára jutó árbevételünk közel 37 százalékkal, foglaltságunk pedig több mint 10 százalékponttal, közel kétharmadra növekedett. Négy új hotelnyitásunkkal több mint 500 új szobával nőtt a kapacitásunk, és két új márka is megjelent a magyar piacon, a TRIBE és a Mövenpick.

Az Accor eredményei Magyarországon, 2023-ban:

·       Az egy kiadható szobára jutó árbevétel (RevPAR) 2022-hez képest 36,8 százalékkal nőtt, és elérte az 57,7 eurót.

·       A foglaltság elérte a 65,3 százalékot, ami 10,2 százalékpontos növekedés 2022-hez képest.

·       4 új szálloda 2023-ban – Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton, TRIBE Budapest Stadium, ibis Budapest Stadium és Mercure Székesfehérvár Magyar Király – 524 szobával, ami 13,8%-kal növeli az Accor szobáinak számát Magyarországon.

Az Accor jelenleg 26 szállodával rendelkezik Magyarországon, 4286 szobával.

 


Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.